2009. szeptember 3., csütörtök

Sajtónyilatkozat

A Szlovák Köztársaságban az idén nyáron elfogadott nyelvtörvény alapvető emberi jogainkban sért bennünket. Ezért zenével tiltakozunk a nyelvtörvény ellen egy olyan országban, ahol a magyar anyanyelvünkön történő kommunikációnkat kívánják akadályozni.

Szlovákia kormánya nem tartja be az Európa Tanács 1995-ben Strasbourgban elfogadott Keretegyezményét a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, sem a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyet 1992. június 22-én fogadott el az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága. Szlovákia vállalta – 2001-ben ratifikálta ezeket – mégsem teljesíti a dokumentumokban foglaltakat.

Mi, mint Szlovákia adófizető polgárai több jogot követelünk a nyelvhasználat terén a szlovákiai magyarság részére.

Az egészségügyben és a rendőrségen a teljeskörű magyar ügyintézés lehetőségét követeljük szóban és írásban egyaránt.

Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar nyelv gyakorlatilag sehol sem használható írásban, hiányoznak ugyanis a kétnyelvű űrlapok.

Követeljük, hogy az európai gyakorlat szerint az egészségügyi dolgozók, az önkormányzati és más állami hivatalok tisztviselői, a rendőrök beszéljék a régióban használt kisebbség nyelvét.

Követeljük, hogy az alapfokú oktatástól a felsőfokúig minden segédanyag és tankönyv a kisebbség nyelvén íródjon, annak oktatási intézményeiben.

Követeljük, hogy az országban őshonos kisebbség anyanyelvén, az általa lakott régiókban használt útjelzőtáblákon a helységnevek a kisebbség nyelvén is fel legyenek tüntetve, csakúgy, mint az utca és helységneveket jelző táblákon.

Követeljük nemzeti jelképeink szabad használatát utcáinkon, tereinken, közintézményeinkben.

Követeljük anyanyelvünk szabad és önálló használatát kulturális rendezvényeinken, emlékhelyeinken, emlékműveinken.
Komárom, 2009. augusztus 28.
a szervezők Csemadok Komáromi Területi Választmánya, Via Nova Ifjúsági Csoport komáromi alapszervezete, hiphopfelvidek.org

Nincsenek megjegyzések: