A mai Magyar Nemzet lapszemléje

(www.vasabladet.fi)

A finnországi svéd kisebbség lapjában megjelent cikk arról számol be, hogy az ottani kisebbségi szakértők milyen tapasztalatokat szereztek a szlovákiai magyarokról.
„A szlovákiai magyarok között a többségi lakosság előtti meghunyászkodás jelei láthatóak. Számos magyar idegenkedik azon radikális csoportoktól, amelyek hajlandóak a barikádra menni, és nagyobb nyelvi jogokat követelni. A meghunyászkodó csoportok azt hiszik, hogy nincs értelme veszekedni egy olyan helyzetben, amikor a legtöbben amúgy is tudnak szlovákul. Úgy vélik, hogy a társadalmi béke sokkal fontosabb annál, minthogy minden helyzetben érvényesüljenek az emberi jogok. Finnországban olyannyira ismertek az ilyen fajta csoportok, hogy még köznapi nevük is van. Kushadóknak hívják őket. A radikálisabb csoportok szerint a magyarok nem tudnak kimenekülni a megaláztatásból, ha a központi, magyar intézmények – beleértve a magyar nyelvű napilapot, az Új Szót – a megalkuvó csoportok kezében vannak."
A lap véleménye: „Ez tényleg így van. Másrészt a szlovákiai magyarok túlzottan militáns magatartással sem érnek célt. A magyaroknak szükségük van segítségünkre, és nekünk az övékre. A kisebbségeknek világszerte segíteniük kell egymásnak".

Szeptember 4-én elmaradt a komáromi önkormányzati ülésünk. A szavazógép meghibásodása miatt napolta el a polgármester. Az érdekesség ebben az, hogy előző nap egy ülésen már jelezte, hogy új szavazógépeket kell venni, mert a jelenlegiek megbízhatatlanok. Illetve azt is mondta, hogy az elmúlt ülésen egyszer már előfordult, hogy egy jelentéktelen (...) szavazásnál az egyik társunk szavazatát két szavazatként regisztrálta a gép, így abban az esetben újra kellett szavaztatni. Láss csodát, a szeptember 4-i rendes testületi ülésen a szavazógépre lehetett fogni annak elhalasztását. Pedig volt érzékeny pont napirenden. Olyan, mint pl. a városi vízgazdálkodási cég bérbeadásának terve - illetve a szándék kinyilvánítása.


Az elmaradt komáromi önkormányzati ülésen, az ülés szeptember 22-re történő elnapolásában egyeztünk meg. Közfelkiáltással. Azután, hogy a polgármester magához hívta a függetlenek képviselőit és az MKP frakció vezetőjét. Tegnap délután azonban meglepve tapasztaltam, hogy szeptember 12., péntek 13.30-ra testületeti ülést hívott össze (bocsánatkérések közepette) Bastrnák. Arra hivatkozik, hogy kicsúszunk bizonyos pályázati határidőkből. Ezt azonban már az elnapolt ülésen a polgármesternek, az alpogármester-nőnek és a hivatalvezetőnek is tudnia kellett. Azt gondolom, hogy e váratlan módosítással azt szeretné elérni, hogy a határozatképtelenség határát súroló testületi részvétel legyen, így átnyomhassa a vízgazdálkodás - még kellőképpen nem elemzett -bérbeadásást.
Ha nem ez lenne a cél, akkor vélhetően egy rendkívüli ülést közbeiktatva, csak a határidős pályázatok szerepelnének a programpontok között. Ilyenre korábban már volt példa.

A nép szava - a többség szava

A napokban Dunaszerdahelyről készülődtem hazafelé. Tikkasztó melegben érkeztem a vasútállomásra. Előttem egy idős, Pozsonyba utazó hölgy elemezte a pénztárossal hosszasan, milyen város az a Pozsony, a bent ülő hölgy azt azonban nem tudta megválaszolni, hogy mikorra ér a vonat a fővárosba. Sorra kerültem. Illemtudóan köszöntem, majd jegyet kértem Őrsújfalura A köszönésemet nem fogadó hölgy odabentről a ventillátorral hűtött helységből komoran válaszolt: „po slovensky!” Vettem egy nagy lélegzetet és arra gondoltam, nem volt buta ember, aki üvegfalat vont a jegyárusító vasutas és az utazó vevő közé. Azaz a szolgáltatást nyújtó és az azt igénybe vevő polgár közé. Tehát szlovákul böffentett a nő-akinek a fizetéséshez nem mellesleg hozzájárul ám az általam megvett jegy ára is. Na, legyen: „Nová Stráž” mondom barátságtalanul. Közben hallgatom, ahogy a hangosbeszélő egy nyelven, az állam nyelvén harsog a vonat késéséről elnézésünket, türelmünket nem kérve. Szép világ. A hétvégén az ifjúsági táborban még egy európai parlamenti képviselőt hallgattam arról, hogy milyen jó dolog ez az európai egyesült államok. Igen, akár jó is lehetne, ha lennének, akik képviselnek bennünket ott, és olykor szóvá tennék, hogy egy olyan államban élünk, melynek alkotmányában még csak utalás sincs ránk, magyarokra. Olyan államban, ahol az életveszélyt is csak egy nyelven jelzik. Ebben az államban a mi pénzünkön is működtetik a vasutat, fizetik a baktert, aki nem hajlandó anyanyelvünkön közölni velünk, hogy: „barátom, késik a vonat, légy kérlek türelmes egy kicsit”.

Nem is volt oly régen. 2007 szeptember 2-án. Egy nappal azután, hogy megszületett Balázs fiam, nekiláttam e blog írásának. Voltak jobb és kevésbé jó hónapok, de azért él ez az oldal. Sokszor megfogadom, hogy egyes híreket kommentálni fogok, de valahogy mégsem teszem. Talán, ahogy mindenkinek, úgy nekem is betelt a pohár a sok-sok ármánykodással. Igyekeztem az időmet a családomra fordítani, hiszen azokat a pillanatokat, melyeket nem Balázzsal töltök, sosem adja vissza senki.
Korábban nem gondoltam, hogy micsoda óriási erő lakozik az apaság, a szülői lét érzésében. Az ember megtapasztalja és nem érti azokat, akik karrierről, bulizásról álmodoznak még jóval túl a harmincon is. Ahelyett, hogy a természetnek hátat nem fordítva sokasodnának.
Felnőtté vállik az ember. Talán meggondoltabbá és kifinomultabbá. A gyermekes családoknak már vannak igazi titkaik. A szülő-gyermek kapcsolatnak pedig óriási, megfoghatatlan az intimitása.
A közélet mag szalad. Nem formáltam véleményt a köztársaság elnök jelölésről. Várat magára egy elemzés a pártomról és a Csemadok helyzetéről is.
Na, majd szép lassan...