Majdnem elfeledtem, volt önkormányzati ülésünk is Komáromban. Jellemző, hogy a polgármester és sleppje meglepően arrogáns volt, kapkodott és csapkodott minden és mindenki felé. Egyszóval jó, majdnem baráti hangulatban telt az ülés :-) Volt pozitívuma is a testületnek. Nevem egy határozatba lett foglalva. Egy gyulamajori cég protestált az ingatlanadó emelés ellen és a hivatal megörökített. Különben tényleg magam javasoltam anno Gyulamajor városrészben is adóemelést, hiszen a polgármester vezette hivatal a beruházásokra hivatkozva emeltetett adót Őrsújfalun és ha invesztáltunk Gyulamajorra is, akkor miért ne legyen egyenlő az elbánás. Nem engedhetjük még a pozitív diszkriminációt sem. Nemde?? Különben Újfalun ott emeltek leginkább adót, ahol pl. az utca lakosai annak idején maguk dobták össze a pénzt az utca aszfaltozására. Sajnok ezek a fiúk mindent "politikai ösztöntől" vezéreltetve csinálnak, ahelyett, hogy megpróbálnának komáromiként és végre nem betelepültként gondolkozni.
Különben ezen az ülésen esett meg, hogy úgy szavaztatott a polgármester - az általa vezetett - hivatal terjesztette pontról, hogy az érintett cég képviselője nem is adott be szóban forgó tartalmú kérvényt. Egyszóval, bármikor a múltban és bármikor a jövőben saját szája íze szerint gyárthat anyagokat, bármely cég nevében a hivatal. No fene!
Aztán megint kiadtunk egy kanna pénzt egy projektre, ami kiderült, hogy semmire nem használható, csak van. Valami kikötővel kapcsolatban is volt projekt ha emlékezetem nem csal, meg pénz is, meg valami új híd projektről is hallottunk, meg pénz is érkezett rá. Annyi projekt készül lassacskán, hogy a Dunán is átkelhetünk rajta. Új Moston az egyetemvárosba! Jut eszembe, azt mondják, hogy az új biznisz - pártnak a Jókai Napok alatt, meg a városi óvodákban, városi alkalmazottakkal gyűjtettek aláírásokat. Spongyát rá, végre megalakult.
A hivatalvezető, meg az újságok hasábjain képviselőket rágalmaz. Ez sem baj! Vagyis nem tudtuk meg, hogy félreértés volt e, vagy újságírói malőr, mert a különben nem néma hivatalvezető helyett álandóan a bürgermeister válaszolgatott. Nehogy valami butaságot mondjon a hivatal elöljárója. Azért elkélt volna egy nem úgy gondoltam, vagy bocs, vagy ilyesmi...
A Viator kft. igazgatójának pályázatát nem fogadta el a testület. A bírálóbizottság elnöke elmondása szerint ugyanis a kiírás után időközben megváltoztatták magát a pályázati kiírást. Meg különben sem tájékoztatták képviselőket, hogy kire szavazznak, milyen tervvel rukkolt elő a legrátermettebb pályázó. Csupán azt várták el, hogy bólintson rá az ismeretlen ismerősre, hogy az igazgató lehessen.
Különben a polgármester az egyéb pontokban is rendreutasított és képviselőket fenyegetett. Elfelejti, hogy ahogy a nőgyógyász sem azért van, hogy szüljön (csak segítenie kell, de erről kettőnk közül nem én tanultam többet), a polgármester sem azért, hogy kioktasson képviselőket, vagy elmondja nekik, hogy mégis mit kellene tenniük.
Lesz itt egyébként valamikor rendkívüli önkormányzati ülés is a napokban. Az egyik képviselőtársunk kérte, hogy legyen téma a vízgazdálkodási cég (cégmutyizás - bocs a kifejezésért) körüli helyzet is. "Aztat majd én megmondom, hogy mi lesz ottan a téma" - szólt a korholás. Majd meglássuk mivel rukkolnak ki..., de pozitívan.

Párizsban jártunk

Június közepén megadatott, hogy családi kirándulást tegyünk Párizsban (kihagyhatatlanul kedvező feltételek mellett).
1998-ban a foci VB idején voltam barátommal ott utoljára (ez nagyképűen hangzik). Akkor stoppal vágtunk neki, hátizsák, hálózsák, minimális pénz, szakadt farmer és útlevél társaságában. Nagyon hangulatos volt. Az Eiffel torony alatt éjszakáztunk (ahol pontban reggel 8-kor illendően ébresztett a rendőr, hogy ne zavarjuk a turistákat) és nappal bejártuk a várost. Metró jegyet nem vettünk (alacsonyak voltak a kapuk, ugrottunk). Lengyelekkel, csehekkel ismerkedtünk, piacon reggeliztünk, prostikat ráztunk le a Montmartre-on és nem engedtük, hogy félmeztelen nők rángassanak be bennünket a Moulin Rouge-ba. A késztetés nagy volt, de mindössze 15 ezer forintnyi frank volt akkor a zsebembe és ennek két hétig ki kellett tartania. Anno talán a borús idő miatt Párizsra ráunva (...) vonatstoppal utaztunk le Nizzába a tengerpartra. Padon ülve ettünk és olykor egy hálózsákban aludtunk ismerősnek nem mondható hölgyekkel. Óriáskivetítőn néztük Zizu cseleit és olcsó, de finom borokat ittunk.Idén 2009-et írunk. A mostani merőben más, de hasonlóan kirándulás volt. Repülővel érkeztünk, bérletet vettünk a tömegközlekedési eszközökre, kávézókba ültünk és vetett ágyban aludtunk. Kis családommal, boldog hármasban néztük Párizst. A város, ami egyszerre lenyűgöz és taszít. A nemzet, ami a kultúra bölcsőjét ringatta és, ami a népek olvasztó tégelye lett.
Meghatározó élmény, hogy igazi francia éttermet nem találtunk. A hangulatos francia kávézóban kínai szolgált fel. A kisiskolás kiránduló csoportok nebulói között alig van fehér gyerkőc. Asszimilálódni képtelen, nem őshonosnak tűnő népviseletes afrikaiak, muzulmánok, ortodox zsidók tömkelege az utcákon. Ez vár ránk is ebben a fene nagy globalizációban? Ez a fene nagy liberalizmus eredménye? Kell ez nekünk? Te sem vagy más, te is más vagy elmélet? Hangzatos, de óriási pusztítást végez Európa és a világ (bár nem tartozik kedvenc nemzeteim közé a francia) egyik kultúrális központjában ez a szemlélet.
A nevezetességektől távolabb szemét és mocsok. Kábítószeres négerek, nepperek, összefirkált házfalak, vasráccsal zárt boltok.
Mindez akkor, mikor az embernek megdobban a szíve a Bastille metrómegállónál, vagy a Champs Élysées-től a Place de la Concorde-ig sétálva hátunk mögött a Diadalívvel. A Sacré Coeur elől beleborzong abba, hogy a talpa előtt hever egész Párizs és úgy érezheti magát egy pillanatra az ember, mint a poroszok. A Pere-Lachaise temető pedig maga az elmúlás varázsa, mikor az emberben tudatosul, hogy minden halandóak vagyunk. Edit Piaff jellegtelen fekete sírja, vagy Jimm Morrison ütött kopott végső nyughelye. Itt ugyanúgy megfér (bár nem repestem a látványától) a csehül vésett első világháborús emlékmű és a frissen mosott/vasalt nemzeti zászlónkkal ékesített 56-os emlékhely (Yves Montand sírjától karnyújtásnyira).
Egyszóval Párizsban jártunk és jól éreztük magunkat.