A napokban elcsíptem a Duna Tv-n egy filmet Václav Havelról. Érdekes volt, ahogy ember maradt az elnöki székben is. Eszembe ötlött, ahogy 13 évesen valamikor talán 1990-ben Komáromban a Hajós elé vezényeltek bennünket a suliból. Óriási placc volt és nagyon-nagyon sok ember. Havel volt itt. Az első sorokban már akkor is hejszlovákok igénytelenkedtek. Mikor azonban mi ki akartunk bontani egy magyar zászlót, a tanító bácsi azt mondta, hogy ne provokáljunk. A srác, akié a zászló volt két éve szlovák alapiskolába íratta a csemetéjét, mert egy sarokkal közelebb van a suli a lakásukhoz.
Emlékszem arra is, hogy valami pártvezető portréja lógott minden tanteremben és 1989 egyik november reggelén odatóltam a széket, leakasztottam a portrt és egy szekrény alá nyomtam.
Az is emlékezetes, hogy csehszlovák zászlót akartunk szerezni, de pénzem nem volt rá. Apu azt mondta, hogy hülyeségekre nem ad, úgyhogy kénytelen voltam a szembeszomszéd Galgócy háza elől szerezni. Ugyanis Galgócy bácsi disznókat tartott. A moslékos bödönöket pedig a rendzserváltoztatásra való tekintettel szovjet és csehszlovák zászlóval takarta le. No, én a csehszlovákot meglovasítottam, kimostam és a fehér részébe ruhafestékkel beírtam, hogy Komárom. Jelzem, ez a zászló aztán elkísért néhány DAC - Slovan (Nyitra, Nagyszombat) meccsre 1993 januárja után.
Egyszóval a rendszerváltoztatásról vártam ma egy adást a Markízán. Megnéztem. Kár, hogy már a mi generációnknak sem mesélték el, hogy mi is volt a kommunizmus. Mert tudom, hogy tönkre tette a családomat és olyan embereket tett "valakivé", akik egy helységben nem tartózkodhatnának a kommunizmus előtti idők közép-és felső rétegével.
Tudom azt is, hogy Krisztián barátommal valami KISZ-es srácoknak tartottuk egy órán keresztül 5 koronáért a transzparensüket egy május elsejei felvonuláson a Kossuth tér Rozália templom felőli részén.
Azt is tudom, hogy az oroszok a kivonulásukkor az alomás felé tönkretették tankjaikkal az aszfaltot. Sőt azt is, hogy Laci bá a szomszédban megapartikat szervezett orosz tiszteknek, akik takony részegen estek keltek éjjelente a házunk előtt. De azt is tudom, hogy egy üveg sörért akkori kortársaimnak kézigránátot adtak el a ruszki katonák, azok meg ezzel horgásztak. Sőt, olcsó benzint is tudtunk tőlük szerezni.
Különben büdösek voltak, nem szerettem őket. Isten bocsássa meg, de mikor apámtól megtudtam, hogy börtönt is kaphat érte a ruszki baka, ha valami eltűnik a kiállított tankból, gyorsan visszamentem és elcsórtam két tanksapkát. sosem használtam, mert a tetvek miatt nem mertem a fejemre húzni. A lépcsőnk alatt rejtegettem.
Amit szintén nem tudok kiverni a fejemből, hogy egyszer otthon mosogatás közben, az egyébként fülbemászó dallamú, szovjet himnuszt énekelgettem. Lehettem úgy 12 éves. Apám kétszer figyelmeztetett, hogy hagyjam abba. Én nem tettem. Harmadszori figyelmeztetés helyett egy akkora sallert kaptam, hogy azóta sem énekelem.
Apum ha élne, nem örülne sok mindennek. Talán a szíve is megszakadna, hogy ez lett a megváltoztatott rendszerből. Már életében is beleroppant a tudatba, hogy senkiháziakkal van továbbra is körülvéve, hiszen az igaziakat kiirtották, vagy teljesen megtörték. Az egész társadalmunk, vagyis az ötvenen felüli generáció nagy része máig nem heverte ki a beléjük vert alázatot (jobb szó nem jut eszembe). Még mindig ott a félelem az emberekben. Sokszor suttogva beszélnek és még kérdezni sem mernek. Pedig már 20 esztendő eltelt. Hát ez van...
