2010. január 30., szombat

"Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico"
Ha egy vezető csupán ilyen választ tud adni egy konfliktus helyzetben, akkor sosem lesz képes arra, hogy rendet tartson saját királyságán belül. Azaz alkalmatlan a rábízott csoport vezetésére.

2010. január 21., csütörtök

Az akna nevű hírportál folyamatosan feneket nyal. Nem is baj ez, hiszen enélkül nem lett volna anno minisztétriumi több millás dotáció sem, amit sikeresen eltapsoltak a nagy osztozkodásban. Nem véletlenül írtam aknát. A félreértés elkerülése végett jelzem, hogy nem olyan aknát értek e szó alatt, melyből fekáliát tud eltávolítani egy szippantóskocsi. Csak egy egyszerű taposóaknára gondolok. Olyanra, amit gerinctelen szemétládák hagynak szanaszét békeidőben, hogy felrobbanjon azzal együtt, aki a közelébe megy. No, ilyen taposóakna ez a portál a mi közösségünk média-tavában. Mindenkit kiszolgáló zsoldos.
Itt olvastam, hogy a két örökhívő katolikus egyházat látogatott. Bélus és Tibi templombajárók hírében állnak...ha kell nekik onnan valami. Jelen esetben szavazatok. Az álszentek, akik az aknával(nem a fekália tartalmú üreg) együtt azt gondolják, hogy az emberek hülyék. Azt gondolják, hogy nem érezzük, hogy mennyire bántó lehet Tibi egyes közeli munkatársai számára az, hogy a homoszexuálisok utolsó mentsvárát, a házasság szent kötelékét akarja elvenni tőlük. Fogadok, hogy a bejegyzett párkapcsolatot nem ellenzik a kis mélyenvallásosak. Mert ugye, ez már több lenne a soknál kis antiszivárványisták.
Azt gondolják ezek, hogy nem emlékszünk arra, mikor a renitens komáromi katolikus plébániának nem akarta a fijjú elengedni az ingatlanadót, sőt azt hiszik, hogy arra sem emlékszik senki, hogy hónapokon keresztül akadályozta a katolikus plébánia projektjének ügymenetét a kis "mos(t)om-kezeimet". Meg járt ám a szovjet gyártmányú rádió nevét viselő nacionalista főpapnál is néhányszor Tibuci. Próbálta meggyőzni felebarátját arról, hogy csapja már el ezt a mellette kampányolni nem hajlandó plebánost Komáromból. Igen-igen, mint jó haverját megkérte erre a kis szentéletű, az egykori stb-s ügynök főpapot.
Különben nagyon szimpatikus lett számomra a most ezzel a húzásával. Várom a húsvéti misét, hogy melyikük celebrálja majd. Na, ez túlzás volt...inkább melyikük áll be ministránsnak.
Az viszont tuti, hogy a volt stb-s főszerkesztésében megjelenő lap beszámol majd arról, hogy ezek Canossa helyett egyelőre csak Nádszegen voltak.
Azt hiszem eljön az ideje annak fijjuk, hogy vezeklő ruhában legalább három napig álljatok majd a felvidéki magyarság bástyájának tövében bocsánatunkért esedezve.

2010. január 8., péntek

http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=19567&Itemid=1

Koszorúzás az 1994-es komáromi nagygyűlés évfordulóján

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya 2010. január 9-én, szombaton 16 órakor az 1994-es komáromi nagygyűlésre emlékezik a Csemadok komáromi székháza (Kossuth tér 3.) homlokzatán elhelyezett emléktáblánál. A megemlékezést szervezők vezetőjét, Petheő Attilát kérdeztük a rendezvény indítékairól és a szlovákiai magyar választott képviselők 1994. januári nagygyűlésének jelentőségéről. – Ön szerint milyen szerepet játszott az 1994-es komáromi nagygyűlés a rendszerváltást követő szlovákiai magyar politikában?
– Aki figyelemmel kísérte az 1994-es nagygyűlést övező mozgásokat, az jól láthatta, hogy ez volt az a mérföldkő a felvidéki magyar politizálásban, mikortól különvált az a közéletben szerepet vállaló réteg, amely a hatalomért, illetve az anyagi javakért bármikor, bárkivel, bármit megtesz, és az a csapat, amelynek elsődleges célja az itthoni magyar közösség érdekeinek képviselete. Elmondhatjuk, hogy ez utóbbi képviselőit mára majdhogynem teljesen kiszorították közéletünkből.
– Mit kellene tenni, hogy ez az esemény sokkal jobban éljen a felvidéki magyarok tudatában?
– Elsősorban a médiának van óriási szerepe ebben. Másodsorban annak a generációnak a felelőssége a 94-es eszmeiség ébrentartása, amely annak idején komolyan gondolta, hogy lehet magyar jövő a szülőföldünkön. Harmadsorban szintén az ő feladatuk lenne, hogy lehetőséget adjanak egy olyan fiatal generációnak, amely az 1994-es nagygyűlés mondandóját komolyan gondolja, és munkájával már bizonyította rátermettségét. Ennek az új generációnak az összefogása és szellemi támogatása nélkül el fog veszni a magyar közösség, és csak olyanok kerülnek előtérbe, akik a hatalomra kerülésért mindenre kaphatók.
– A mostani magyar kisebbségellenes kurzus segíthet-e abban, hogy a megoldáskeresők újragondolják a 94-ben megfogalmazott elképzeléseket?
– A jelenlegi szlovák politikai elit tévúton jár akkor, amikor a magyarságra mint ellenségre próbál tekinteni. Reményeim szerint a nemzeti közösségünk ellen indított minden támadás bennünket erősít. Fontos hagsúlyoznunk azonban, hogy elsősorban saját közösségen belül kell néhány dolgot tisztáznunk. Rá kell mutatnunk arra, hogy a mindenkivel megegyező, a kompromisszumot a közösség érdekei elé helyező neoliberális szemléletnek nincs helye a felvidéki magyar politizálásban. Ki kell mondanunk, hogy kik azok, aki veszélyt jelentenek közösségünkre. Nem árulókat kell keresnünk, hanem a maguk érdekeit a közösség érdekei elé helyező közéleti szereplőknek kell megköszönni az eddigi munkájukat és hagyni őket távozni. Ezen felül jóval hangsúlyosabban kell foglalkoznunk a magyar lakta régiók erősítésével ahhoz, hogy az 1994-es nagygyűlés felébredjen holtából.
– Már az emléktábla felavatásakor vita volt amiatt, hogy csak magyar nyelvű szöveget tartalmaz. Nem gondolja, hogy a koszorúzást követően feljelentik érte a Csemadokot, hisz erre most már nyomatékosan is ad lehetőséget a nyelvtörvény.
– Magam nem emlékszem arra, hogy a tábla egynyelvűsége miatt szót érdemlő vita lett volna. Buta hőbölgés lehetett, de ezzel felesleges foglalkoznunk. Mi egy békés megemlékezést szervezünk január 9-én. Ha feljelentenek bennünket, és az állam büntetéseket akar osztogatni, akkor úgyis fog, ha a megoldás keresése a célja, akkor pályázatot ír ki annak érdekében, hogy az egynyelvű emléktáblákat, bolti feliratokat, banki hirdetményeket országszerte kétnyelvűsíteni lehessen.

Felvidék Ma, gyr