Egy rövid, pihenéssel teli szünetet tartottam az utóbbi hetekben.
Közben abszolváltam egy önkormányzati ülést Komáromban. Ezt nem kívánom méltatni, mert még a végén bővebb lére eresztem és megint ki akarnak majd záratni a pártból hatalomkóros felebarátaim. Annak ellenére, azt e helyütt jelzem, hogy valami készül. Egyesek szerint előrehozott választások. Lehet, hogy ezért próbálnak minden területen tarolni a fiúk...
Horvátországban jártunk kicsi családommal. Mindig lenyűgöz, hogy mennyire fontos a horvátok számára a nemzetük. Pláne így a foci Eb idején. Mindenhol nemzeti lobogók, válogatott mezekbe öltözött emberek. Tereken, kávézókban, a családi házak kertjeiben, a szálloda előterében és éttermében kivetítők, tévék és rádiók üvöltik a szurkolói dalokat.
Trogirban a horvát-német meccs előtt már öt órával lázban égett a város. A hideg futkosott az ember hátán néha. Jó lett volna egy pillanatra horvátnak lenni (annak ellenére, hogy én mióta nem vagyunk kint a világversenyeken, örök szövetségesünknek, Németországnak szurkolok).
Törtem a fejem a medenceparton henyélve, hogy mitől tudnak ezek a horvátok olyan kemények és nemzetük ügyében kérlelhetetlenek maradni.
Az igazi választ hazafelé kaptam meg. A tengerpart felől Benkovác felé közelítettük meg az autópályát. Gyanúsan kihalt volt Biograd felől az út. Aztán csendes, nagyon csendes falvak következtek. És szétlőtt házak. A legtöbbnek nem volt teteje, kiégett az oldala. Az út mentén gyönyörű táj, igazi vadon. Az országút szélén végetelen hosszan halálfejes táblák figyelmeztetnek arra, hogy a terület alá van aknázva. Hát ilyen messze is eljutott a mohó szerbek hadserege.
Hát ez kell ahhoz, hogy igazi érzelmek legyenek egy nemzetben. Ez szükséges ahhoz, hogy magát is szeresse a nép. Azt, aki pedig sajátjai ellen uszít, azt kivetik maguk közül. A horvátoknak jószerével csak saját áruházláncaik, hipermarketjeik vannak. Nincs szükségük a globalizált Európa remekeire, mert a magukét becsülik.
A 15 évvel ezelőtti háború viszont benne él ebben a gyönyörű, egykor velünk együtt élő országban. Belegondolni is félelmetes, hogy minden magam korabeli férfiember harcolhatott és megélhette a poklot is, miközben a sajátját védte. Mégis olyanok a hétköznapjaik, mintha sosem dolgoznának. Nyugodtak a maguk "balkáni" módján.
Egyszóval szép országban él a hős Ante Gotovina népe. Megéri meglátogatni őket és kicsit szétnézni a tengerparti turista-rezervátum falain túl is.
Közben abszolváltam egy önkormányzati ülést Komáromban. Ezt nem kívánom méltatni, mert még a végén bővebb lére eresztem és megint ki akarnak majd záratni a pártból hatalomkóros felebarátaim. Annak ellenére, azt e helyütt jelzem, hogy valami készül. Egyesek szerint előrehozott választások. Lehet, hogy ezért próbálnak minden területen tarolni a fiúk...
Horvátországban jártunk kicsi családommal. Mindig lenyűgöz, hogy mennyire fontos a horvátok számára a nemzetük. Pláne így a foci Eb idején. Mindenhol nemzeti lobogók, válogatott mezekbe öltözött emberek. Tereken, kávézókban, a családi házak kertjeiben, a szálloda előterében és éttermében kivetítők, tévék és rádiók üvöltik a szurkolói dalokat.
Trogirban a horvát-német meccs előtt már öt órával lázban égett a város. A hideg futkosott az ember hátán néha. Jó lett volna egy pillanatra horvátnak lenni (annak ellenére, hogy én mióta nem vagyunk kint a világversenyeken, örök szövetségesünknek, Németországnak szurkolok).
Törtem a fejem a medenceparton henyélve, hogy mitől tudnak ezek a horvátok olyan kemények és nemzetük ügyében kérlelhetetlenek maradni.
Az igazi választ hazafelé kaptam meg. A tengerpart felől Benkovác felé közelítettük meg az autópályát. Gyanúsan kihalt volt Biograd felől az út. Aztán csendes, nagyon csendes falvak következtek. És szétlőtt házak. A legtöbbnek nem volt teteje, kiégett az oldala. Az út mentén gyönyörű táj, igazi vadon. Az országút szélén végetelen hosszan halálfejes táblák figyelmeztetnek arra, hogy a terület alá van aknázva. Hát ilyen messze is eljutott a mohó szerbek hadserege.
Hát ez kell ahhoz, hogy igazi érzelmek legyenek egy nemzetben. Ez szükséges ahhoz, hogy magát is szeresse a nép. Azt, aki pedig sajátjai ellen uszít, azt kivetik maguk közül. A horvátoknak jószerével csak saját áruházláncaik, hipermarketjeik vannak. Nincs szükségük a globalizált Európa remekeire, mert a magukét becsülik.
A 15 évvel ezelőtti háború viszont benne él ebben a gyönyörű, egykor velünk együtt élő országban. Belegondolni is félelmetes, hogy minden magam korabeli férfiember harcolhatott és megélhette a poklot is, miközben a sajátját védte. Mégis olyanok a hétköznapjaik, mintha sosem dolgoznának. Nyugodtak a maguk "balkáni" módján.
Egyszóval szép országban él a hős Ante Gotovina népe. Megéri meglátogatni őket és kicsit szétnézni a tengerparti turista-rezervátum falain túl is.
