2008. április 29., kedd

Boldog születésnapot Gáspár Tanár Úr!

Az idős tanár csak ül és mesél. Azokról az időkről, amikor vallató szobában tartották őt éjszakákon át, mikor megfenyegették, állását vették. Nem akart családot alapítani, a sors így hozta, meg különben is, veszélybe sodorta volna őket. Még bízik, pedig tudja, hogy ugyanazok az eszközök. Demokratikus köntösbe bújtatott diktatúra. Ez a legveszélyesebb, hiszen az átkosban a pártról mindenki tudta, miről szól, mit szolgál. Megosztanak bennünket, és életben tartják az állandó veszélyhelyzet érzését.

Felnő egy nemzedék, aki nem fog emlékezni a tizedik születésnapjára, a körtefára, mert elveszik tőle az emlékeit. Jótékony amnéziába taszítják a sajátjaikat, hogy csökkentsék ingerküszöbüket és igazság iránti vágyakozásukat. A feledékenység homályába vesznek az átbeszélgetett éjjelek, az irodalmi színpad próbái és az egyetlen, legerősebbnek hitt összetartó erő, a nemzet.

Csipkerózsa álmát alussza a felvidéki magyar értelmiség, így hiányzik a következetes állásfoglalás az emberi élet értékeiről és közösségünk jövőjéről egyaránt. A felvidéki családok válságban vannak. Az egyén zsákutcába jutott, pedig szívesen tenne egy jobb, élhetőbb jövőért.

Higgyünk a csodában, a változásban, mert csak az a nemzet érheti el céljait, aki tud és mer álmodni.

(gondolatok egy 2007 februárjában a Múzeumi Szalon keretein belül történt beszélgetés kapcsán - Miklósi Péter beszélgetett Gáspár Tibor nyugalmazott gimnáziumi tanárral))

2008. április 23., szerda

Helyzetem tisztázása és a fair játék érdekében az alábbi levéllel kerestem meg az elmúlt héten pártom Országos Alapszabály -felügyelő Bizottságát. A sok ellenem irányuló vádaskodás, amely elsősorban nem rólam, hanem két Komáromban lakó-magát politikusnak nevező-egyén egymást, az alapszervezetet és a pártot lejárató taktikázásáról szól. Engedelmükkel erről később.


Az MKP Országos Alapszabály-felügyelő Bizottsága

Pozsony, Čajak utca

Juhász János részére

Tisztelt Elnök Úr!

Alulírott Petheő Attila, a Magyar Koalíció Pártja Komáromi Alapszervezetének tagja a következő kérdésekben kérem az MKP Országos Alapszabály-felügyelő Bizottságának állásfoglalását:

Tisztelettel kérdezem, hogy pártunk alapszervezetének elnöksége, a tagság véleményének megkérdezése nélkül adhatja-e etikai bizottság elé tagtársát?

A tagot kötelező-e értesítenie az elnökségnek, etikai bizottságnak, hogy őt ki szándékoznak záratni? Annak megkérdezése nélkül tárgyalhatják-e az ügyét?

Végül megkülönböztettett tisztelettel kérem Önöket, hogy mondjanak véleményt arról, hogy mellékelt, folyó év március 15-én, Komáromban elhangzott beszédem sérti-e, vagy ellentétben áll-e a Magyar Koalíció Pártjának Alapszabályával?

2008. április 15.

Válaszukat várva,

üdvözlettel:

Petheő Attila

2008. április 17., csütörtök

A ma megjelent Új Szó cikkel (http://www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20080417&cl=213817) kapcsolatban a következő levelet juttattam el Szlezákné Kovács Edit lapigazgatónak, Molnár Norbert főszerkesztőnek és Klein Melinda rovatvezetőnek:

Tisztelt Klein Melinda!
Meglepve tapasztaltam, hogy a ma, 2008. április 17-én megjelent Új Szó megtisztelően nagy terjedelemben foglalkozik személyemmel. Sajnálatosnak és tarthatatlannak tartom viszont, hogy lapjuk komáromi tudósítója már nem az első esetben sérti az olvasó jogait és az én jogaimat is.
Hiszen ebben az esetben károsul az én szólásszabadságom, és az olvasó szabad véleményformáláshoz való joga. Az én álláspontom megismerése nélkül ugyanis az Új Szó olvasói nem tudnak tényszerű véleményt alkotni.
Bízom benne, hogy az Új Szó nem az olvasók, illetve az MKP-tagság manipulálásának szándékával jelentette meg a "Gondok az MKP komáromi alapszervezetében" című írást.
Örömmel venném, ha helyt adnának az én véleményemnek is ebben a velem kapcsolatban tárgyalt témakörben.
Üdvözlettel:
Petheő Attila

2008. április 15., kedd

„Héthalmi kévekötés” címmel rendezek Kárpát-medencei találkozót Ópusztaszeren az elmúlt hétvégén.

A szervező „Ötágú Síp” Kulturális Egyesület, VMDK Szegedi Tagozata, Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület, Dél-Alföldi Versmondó Egyesület, Nemzetiségi Szövetség, Nagyvilágban a Magyar Kultúráért Egyesület, Katolikus Ifjúsági Alapítvány fontosnak látta a Kárpát-medence civil képviselőinek összehívását, hogy megismertesse őket egymás életével. Felvidéket szombaton a Csemadok Komáromi járásban elvégzett munkájáról tartott előadásommal képviseltem. Vasárnap Hrubík Béla a Csemadok országos elnöke szólt az itthoni kulturális életről.



A képen: Petheő Attila, Becsey Zsolt EP képviselő és Göncz László lendvai költő

Előadás közben


2008. április 9., szerda

Az alábbi levelet ma a koradélutáni órákban továbbítottam az illetékeseknek

MKP Komáromi Alapszervezetének elnöksége részére
az MKP járási titkárának

Kedves Marika!

Alább továbbítom Önnek a telefonszámomat és az internetes elérhetőségemet.
Kérem juttassa el ezt a Magyar Koalíció Pártja Komáromi Alapszervezetének elnökségi ülésére.
Engedje meg, hogy röviden megindokoljam kérésemet:

Tegnap, folyó hó 7-én(hétfőn), tudomásomra jutott, hogy ülésezett alapszervezetünk elnöksége. Ahogy megtudtam a tegnapi elnökségi ülésen - valószínűleg egyéb téma nem lévén -, ismételten velem foglalkoztak, anélkül, hogy engem, az érintettet, meghívták volna. Egyik tagtársunkat bízták meg azzal, hogy felvegye velem a kapcsolatot - az indokot, ügyet nem ismerem. Jelzem eddig ez a kapcsolatfelvétel nem történt meg. Itt jegyzem meg, hogy az efféle üzengetős kommunikációra természetesen nem vagyok hajlandó, hiszen méltatlannak találom pártunkhoz és magamhoz is.
A kommunikáció zökkenővé tételét elősegítendő álljanak itt elérhetőségeim: +421-908-472-399, petheoattila@gmail.com

Kezét csókolom!
Üdvözlettel:
Petheő Attila

2008. április 5., szombat

5 éves az MKP ifjúsági partnerszervezete, az Ifjúsági Csoport

Ma Pozsonyban a Magyar Koalíció Pártjának székházában arra emlékeztünk a Via Nova ICS mai elnökségi tagjaival és egykori társakkal, hogy öt éve, 2003. március 29-én, a párt komáromi kongresszusán ketten Stugel Tibor barátommal kezdeményeztük, hogy egy párt mellett működő ifjúsági partnerszervezet legyen része az MKP Alapszabályának.
Az Ifjúsági Csoport léte ettől az időponttól datálódik.




Stugel Tibor és Petheő Attila a tortaszelés előtt


A képen:Roskó Péter, Bara Zoltán, Neszméri Csilla, Stugel Tibor, Nagy Péter, Petheő Attila, Halász Béla

2008. április 1., kedd

Együtt egymásért - a jövő nemzedékért


Komáromban már létrehozták a járási koordinációs tanácsot

Hétfőn Komáromban összegyűltek a Magyar Koalíció Pártja (Bastrnák Tibor járási elnök), Csemadok (Petheő Attila járási elnök), Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Andruskó Imre járási elnök), Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége (Rigó Magdolna járási titkár) és a Via Nova ICS (Dékány Gábor járási elnök), hogy tájékoztassák a sajtó megjelent munkatársait arról, létrehozták a járási koordinációs tanácsot. Ezzel a szervezetek felkészülnek a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma által kidolgozott oktatási törvénytervezet nemzetiségeket, elsősorban a felvidéki magyar nemzeti közösséget sújtó pontjai ellen való tiltakozásra.

Az először szóló Rigó Magdolna kijelentette, hogy a szülők már az ősz folyamán aggájaikat fejezték ki a készülő törvénytervezettel kapcsolatban. A járás területén igyekeznek minden iskolát mozgósítani.

Andruskó elmondta, hogy a pedagógusok az elmúlt hónapban már tiltakozásukat fejezték ki a készülő törvénytervezet ellen, amely a magyar alapiskolások számára a magyar oktatási órákkal egyenlő számú szlovák órát vezetne be. Megemlítette, hogy a kilencvenes években hasonló botrányt gerjesztettek a szlovák nacionalisták a magyar oktatási intézmények körül.

A Via Nova ICS járási elnöksége a napokban egyeztetett és csatlakozik az esetleges megmozdulások szervezéséhez. Az MKP megszólította a járási alapszervezeteit, hogy ha a Szlovák Nemzeti Párt törvénytervezetét támogatja a parlament, akkor közös tiltakozásba kezdenek a járás civil szervezeteivel.

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya 35 alapszervezetét szólította meg és igyekszik a járásban több mint 4000 tagját mozgósítani. Petheő Attila kiemelte, hogy a Csemadok, mint legnagyobb érdekképviseleti és kulturális szerv vallja, hogy a magyar jövő egyik záloga a magyar iskoláink megtartása. Aki iskoláink ellen tesz, az a felvidéki magyarságot támadja. A járási elnök minimumnak tekinti, ha a bajban, az összmagyar ügyért tiltakoznak a magyar szervezetek. (felvidek.ma)