2009. szeptember 16., szerda

A Most trójai falova Komáromban


Furcsa időket él manapság a szlovákiai magyarság. A minap magyar szurkolókat vernek, később tankönyvünkre taposnak, majd új pártot gründolnak, aztán elfogadnak egy anyanyelvünk ellen íródott törvényt.

Nemzetünk ellen történteket ne feledjük, de nem szabad szó nélkül elmennünk azon politikai formáció születése mellett sem, melyet az egyetlen magyar politikai érdekképviseleti szervből kiszakadó, politikai funkció nélkül maradottak hoztak létre. Mikuláš Dzurinda szerint a Smer ötödik hadoszlopa lett Béláék csapata. Egyszóval megélhetési magyarok, politikai koncért cserébe árulták el nehéz időkben az őket parlamentbe juttató magyar választóikat.

Ennyi sajnos nem volt elég nekik, hiszen napról napra odarondítanak a közös asztalra azzal, hogy besúgóikat utóvédként a magyar pártban hagyták. Abban a magyar pártban, ami Komáromban ezer sebből vérzik. Vérzik, hiszen mindig, mikor talpra állna, megélhetési jótevői kést mártanak bele. Félreértés ne essék, ezek mind olyan emberek, akik komáromiként aposztrofálják magukat, annak ellenére, hogy sosem voltak és talán nem is lesznek komáromiak. Na, ezeknek az embereknek nem a szívük, hanem a gazdájuk parancsol. Önállóan gondolkozni talán mernek, de ezt eddig még sosem mutatták.

Egyszóval az MKP alapszervezetének gyűlésén néhány utóvéd neveket jelölt a megyei képviselő testület jelöltjei közé. Kovács Péter, aki alapjában véve egy jó kiállású ember, de ha becsülete is akadna, akkor azután, hogy a Most nevű formációnak ügyelte az aláírásgyűjtését, kilépne a magyar pártból és átballagna a hídon.

Aztán itt van jó Fehér Csaba, aki otthagyta – ahogy mondani szokták -, mint eb a Szaharát a magyar párt komáromi frakcióját, annak utána, hogy az önkormányzati választásokon egyszer már ellenünk indult.

Szegény Maurovich Horvát Lajost pedig már tudj Isten hányadszor vágja át egykori liberális kiszemeltje. Ott tartunk, hogy kettőnk keze is kevés lenne ennek az összeadásához Lajos. Buta bizalom, hataloméhség, vagy talán egyéb függés rejt ez?

Szabó Béla az egyetlen, akinek személye makulátlan lehetne a Magyar Koalíció Pártjának szavazói körében, ha a Mostos polgármester Andruskóval paktálva nem tartaná sakkban/kelepcében őt a komáromi vízgazdálkodási cég kiszervezésének ügyével. Az elmúlt nap nyilatkozataiból látszik, hogy Bastrnák és Andruskó egyesek szerint összejátszva az MKP és végül valószínűleg az ő nyakába fogják varrni a „vizes” balhét.

Még egyszer ízlelgessük az MKP komáromi ajánlottainak listáját: egy másik párt alakulásáért aláírást gyűjtő, egy saját pártja ellen induló, majd megtérő, és azt újra elhagyó, egy talán becsapott és egy olyan, akit állásával zsarolnak csendben a Mostosok.

Ezekkel az emberekkel harcba menni csak olyan tud – pontosabban olyan személy jelölhette őket -, akinek a célja nem az ellenfél legyőzése, hanem a magyar párt, a magyar érdekképviseleti szerv hátbatámadása. Hiszen ilyen jelölteknél mi lehet arra a garancia, hogy megválasztásuk esetén nem lépnek át az önfeladás pártjába? Sajnos semmi, kedves magyar választópolgár!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Petheő Attila
Standort: Komárom : Felvidék
Über mich
vagyok. 1976 novemberében születtem Komáromban. A Nádor utcára jártam oviba, az Eötvös utcára jártam alapiskolába (én még a Mariánumban kezdtem anno), majd a Király püspök utcában a magyar gimiben érettségiztem. Ezután Szegedre kerültem a tanárképző főiskolára, ahol történelem és szlovák szakos tanári diplomát szereztem. Ezután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem bölcsész diplomát szereztem. Hét évnyi magyarországi tanulás, ifjúságpolitizálás (HÖK,Apáczai Csere János Szakkollégium, IDF) és munka után jöttem haza, Komáromba. 2002-től önkormányzati képviselő vagyok idehaza. Mindkétszer az MKP színeiben indultam, a komáromi belváros jelöltjeként.2000-től vagyok egyébként az MKP tagja. 2006 tavaszán a Csemadok járási elnökévé választottak. Nős vagyok. Feleségem délvidéki lány (igazi kárpát-medencei magyar házasság). Van egy gyönyörű fiunk, Balázs.

Meine Blogs Teammitglieder
;D :D Jo vagy, tarts ki, itt is, ott is veled vagyunk !
Majszterek