A nép szava - a többség szava

A napokban Dunaszerdahelyről készülődtem hazafelé. Tikkasztó melegben érkeztem a vasútállomásra. Előttem egy idős, Pozsonyba utazó hölgy elemezte a pénztárossal hosszasan, milyen város az a Pozsony, a bent ülő hölgy azt azonban nem tudta megválaszolni, hogy mikorra ér a vonat a fővárosba. Sorra kerültem. Illemtudóan köszöntem, majd jegyet kértem Őrsújfalura A köszönésemet nem fogadó hölgy odabentről a ventillátorral hűtött helységből komoran válaszolt: „po slovensky!” Vettem egy nagy lélegzetet és arra gondoltam, nem volt buta ember, aki üvegfalat vont a jegyárusító vasutas és az utazó vevő közé. Azaz a szolgáltatást nyújtó és az azt igénybe vevő polgár közé. Tehát szlovákul böffentett a nő-akinek a fizetéséshez nem mellesleg hozzájárul ám az általam megvett jegy ára is. Na, legyen: „Nová Stráž” mondom barátságtalanul. Közben hallgatom, ahogy a hangosbeszélő egy nyelven, az állam nyelvén harsog a vonat késéséről elnézésünket, türelmünket nem kérve. Szép világ. A hétvégén az ifjúsági táborban még egy európai parlamenti képviselőt hallgattam arról, hogy milyen jó dolog ez az európai egyesült államok. Igen, akár jó is lehetne, ha lennének, akik képviselnek bennünket ott, és olykor szóvá tennék, hogy egy olyan államban élünk, melynek alkotmányában még csak utalás sincs ránk, magyarokra. Olyan államban, ahol az életveszélyt is csak egy nyelven jelzik. Ebben az államban a mi pénzünkön is működtetik a vasutat, fizetik a baktert, aki nem hajlandó anyanyelvünkön közölni velünk, hogy: „barátom, késik a vonat, légy kérlek türelmes egy kicsit”.