Nem is volt oly régen. 2007 szeptember 2-án. Egy nappal azután, hogy megszületett Balázs fiam, nekiláttam e blog írásának. Voltak jobb és kevésbé jó hónapok, de azért él ez az oldal. Sokszor megfogadom, hogy egyes híreket kommentálni fogok, de valahogy mégsem teszem. Talán, ahogy mindenkinek, úgy nekem is betelt a pohár a sok-sok ármánykodással. Igyekeztem az időmet a családomra fordítani, hiszen azokat a pillanatokat, melyeket nem Balázzsal töltök, sosem adja vissza senki.
Korábban nem gondoltam, hogy micsoda óriási erő lakozik az apaság, a szülői lét érzésében. Az ember megtapasztalja és nem érti azokat, akik karrierről, bulizásról álmodoznak még jóval túl a harmincon is. Ahelyett, hogy a természetnek hátat nem fordítva sokasodnának.
Felnőtté vállik az ember. Talán meggondoltabbá és kifinomultabbá. A gyermekes családoknak már vannak igazi titkaik. A szülő-gyermek kapcsolatnak pedig óriási, megfoghatatlan az intimitása.
A közélet mag szalad. Nem formáltam véleményt a köztársaság elnök jelölésről. Várat magára egy elemzés a pártomról és a Csemadok helyzetéről is.
Na, majd szép lassan...