Akinek ideje engedi, kérem olvassa vissza a blogom korábbi bejegyzéseit. Akinek erre nem futja, annak a figyelmébe ajánlom az alábbi sorokat.

“Én, sajnos, azt látom, hogy azoknak a tevékenysége, akik a felvidéki magyar politikában részt vesznek – beleértve főleg a Most politikusait és az MKP politikusainak egy részét is – az, amely tönkreverte a felvidéki magyarság identitását. Minden jövőbeli célt leromboltunk! Csak a napi élettel foglalkoztunk, csak azzal, hogy legyen vízvezeték és kanalizáció, és hogy néhány jól menő vállalkozó még gazdagabbá váljon.
…
Az az állapot, hogy kiestünk a parlamentből, szerintem visszavezethető 2006-2007-ig. Nem néztünk szembe a nyolcéves kormányzati tevékenységünkkel, nem mertük őszintén bevallani, hogy mit tettünk rosszul, és mit tettünk jól. A mai napig nem mondtuk el – pedig el kellett volna –, hogy ha már bekövetkezett az elnökváltás az MKP-ban, az miért is történt. Tehát most az MKP politikája jutott csődbe, melyben benne van Bugár politikája, és Csákyé is.” (Duray Miklós 2010. június)


„Érdekképviseletünk nincs. Elszalasztott a magyar párt nyolc kormányon töltött évet, de ők jól jártak. A közösségért nem tettek, többségük ma is csak magát képviseli. Kimondhatjuk, az MKP politikusainak többsége elárulta választóit.”
…
A magyar közösség gazdátlan. Nincs vezetőnk látóhatáron belül. Akik lézengenek széles e hazában sajnos elvesztették a többség bizalmát. Ezt látják is politikusaink. Egymást is utálják, mégis egy akolba tereli őket az a bevétel, melyről egy kétkezi munkás, vagy egy értelmiségi csak álmodhat. … Még arra is képesek lesznek, hogy az őket ajnározó média segítségével új pártot alapítsanak.
…
2007 tavaszán úgy látszott, hogy valami elindul a Magyar Koalíció Pártján belül. A pártot elérte a megújulás szele. Az, amire az utca embere már nagyon várt. Csáky Pál személye ígéretesnek tűnt, annak ellenére, hogy személyével kapcsolatban is merültek fel kérdések. A félmilliós magyar közösség elsősorban a megújulást áhította. Ezzel szemben a csapat állománya a régi, a munkamódszerek nem változtak, és a képviseltekhez való hozzáállás is a régi maradt.
…
Itt be is zárul a kör. Hiszen lehet vizionálni arról, hogy ezután belső választásokat tartunk és nem egy zárt elnökség fogja meghatározni, hogy ki alkossa a felvidéki magyarság parlamenti képviselőinek derékhadát. Felesleges. A sorokat zárni fogják azok, akik bizniszt látnak ebben. Illetve a sorok már maguktól záródtak, hiszen nincs az az ember, aki a választásokat „nyerető” gazdasági lobbival fel tudja venni a versenyt. A módszereik a normális emberek kedvét már most elvették a politizálástól, a közéleti szerepvállalástól. Az egyszeri ember meg kiábrándultságában vagy nem járul az urnához, vagy szlovák pártra adja majd a voksát. Valakiknek, lehet, hogy éppen ez az érdeke…”
Petheő Attila, 2008