2009. december 17., csütörtök

Quo vadis Andruskó?

Az MKP komáromi alapszervezetének elnöke, parlamenti képviselő a mai komáromi önkormányzati ülés közben folyamatosan azokkal egyeztetett, akik korábban kiléptek az MKP komáromi frakciójából. A tegnapi zárt frakcióülésről láthatóan híreket vitt ki a MOST-os polgármesternek. Az MKP frakció által elfogadott javaslatok ellen szólt, a frakció döntései elleni szavazásra ösztönözte a mellette ülő párttársait. Az ülés utolsó előtti pontjaként a MOST egy tagját javasolta a szociális és egészségügyi bizottság tagjának egy korábbi MKP delegált helyett.
A javaslatot elvetette a testület és elhangzott, hogy Andruskó alkalmatlan a frakcióvezetői tisztség ellátására.

Aki a szerdai frakcióülésen és a csütörtöki önkormányzati ülésen jelen voltak, azok mind tapasztalhatták ezt. A bűnös mellett cinkos, aki néma.
(Magam nem voltam részese az egyelőre még pártelnök teljes vesszőfutásának, mert szólított a család, ami tartalmasabb elfoglaltságot jelent, mint egy szégyenletes gerinctelenség látványa)

Nincsenek megjegyzések: