Október 6-án, az aradi vértanúkra emlékezve Dunaszerdahelyen mondtam beszédet. Ez annak rövidített változata Batthyányi Lajos, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly utolsó óráinak története nélkül.

Nagyszüleim magyarként náci kollaboránsok voltak, én magyarként háborús bűnös vagyok immár hatvan éve, de ne aggódjanak, nincs még vége. Szeptember 1-én született Balázs fiam a nálunk hagyományos nevelést kapja

Ezután a Pesten kivégzett gróf Batthyányi Lajos első felelős magyar miniszterelnök és az Aradon mártírhalált halt 13 honvédtiszt utolsó óráiról beszéltem a közel 500 megjelent előtt. Fontosnak láttam párhuzamot vonni Batthyányi és Nagy Imre sorsa között, akik mártírhalált haltak mindketten. Az különböztet csupán meg beünnünket a korabeliektől, hogy mi akkor sem mozdulunk, ha nyakunk köré hurkolják a kötelet. Feltépik a Benes dekrétumok még be nem forrott sebét, csonkítják a Pátria Rádiót, és fenyegetik a Selye Egyetemet. Birka türelmünk már a bégetést is elfeledteti velünk, nemhogy azt, a felvidéki magyar közösség számára az egyetlen kiutat az autonómiát követeljük.