Néhány sor a múltról

1945 után a szovjet csapatok által megszállt Kelet-Közép-Európában személyi kultuszt, diktatúrát, illetve központosított egypártrendszert kényszerítettek az eddig jól működő társadalmakra. Egy állampárt létezett, ami kizárt minden más szervezetet, politikai erőt a hatalom birtoklásából. Megakadályozta ezzel valódi alternatívák felmutatását és képviseletét, a demokrácia egyik alkotóelemének a hatalom pluralitásának lehetőségét. Az egyetlen párt birtokolta közvetlenül a gazdasági monopóliumokat, miután megfosztotta a több évszázados munkával megtermelt javaitól a társadalmat. Kiépített egy „mindenki egyenlőnek született és egyenlően részesül a közös javakból” elvet. A másét osztogatták. Ugyanez az egyedüli párt volt, ami rátenyerelt az összes társadalmi szervezetre, amit bedarálni nem tudott, azt megszűntette. Legfőbb ellenségének az egyházakat tartotta, hiszen a hívő ember Isten igazságában és nem a pártfunkcionáriusok halhatatlanságában hisz.

Egy rendszer, ami igyekezett megölni mindazt, amit önmagára nézve veszélyesnek érzett. Megtöltötte a börtönöket és a sírokat. Egy rossz helyen elmondott vicc, egy elharapott mondat, a gyermek megkeresztelése, a be nem szolgáltatott disznó a kommunista titkosrendőrség vallatószobáját jelenthette. Az STB, melynek besúgói az élet legváratlanabb területein bukkantak fel. Barátokat árultak el és keserítették meg békés családok életét. Egy rendszer és a maguk boldogulása szolgálatában. Ezek az emberek sem akkor, sem ma nem tudnak közösségben gondolkozni, a saját egzisztenciájukat akár nemtelen eszközökkel is gyarapítani kívánták. Ma is köztünk élnek ezek a gazemberek. A diktatúra ezen haszonélvezőinek itt az ideje, hogy megköszönjük eddigi munkájukat. Ők a múltat jelentik számunkra.

Holnap október 23-án a kommunizmus áldozataira is emlékezünk. A negyven esztendeig tartó diktatúra által sárba tiport, meghurcolt családokra, akiknek csak az őszinteség és az emlékezés adhat megnyugvást.

Elgondolkodhatunk a felett is, hogy megtörtént e a rendszerváltozás. Lehetőségünk van-e félelem nélkül kimondani véleményünket. Vannak-e még ma is az egyenlők közt egyenlőbbek, akik azt sugallják, hogy az ő kezük mindenhova elér. Rátelepszik-e életünkre a centralizált demokrácia, esélyünk teremtődhet-e arra, hogy a szakmaiság, a tudás legyen az érték és a hatalom.