Öt éve szavaztak rólunk - jót tett a nemzetnek
Tudod kedves Olvasó, az idén nem jutottam el Karkó Henihez december 5-én, Búcsra. Dolgoztam éppen.
Azt gondolom, hogy ott lett volna a helyem, ahogy mindenkinek, aki magát még méltónak tartja arra, hogy a magyarság jövőjét kezébe vegye, kezében tartsa.
Nem a mocskos népszavazásra emlékezünk elsősorban ezen a napon, hanem alkalmat találunk arra, hogy mi, egy nemzetben gondolkodók megfogjuk egymás kezét. Nem szomorkodunk ilyenkor, hanem örülünk egymásnak, mert ez a nap 2004-ben és ma is rólunk szól. Csak manapság a mi dolgunk, hogy megtöltsük tartalommal.
Nem kesergünk, hanem előre nézünk és megkeressük, hogy kik az igazi szövetségeseink a Kárpát-medencében és idehaza. Hiszen mi tudjuk, hogy az, aki csak a kesergést látja a december 5-re való emlékezésben, az elengedte a mi kezünket, vagy a beolvadás felé araszol, vagy megélhetésből csúszik-mászik a magyar közéletben, egyéni boldogulásáért.
December 5. egy olyan dátum, ami emlékeztet bennünket érző felvidéki magyarokat arra, hogy dolgozzunk, tanuljunk, álmodjunk bárhol, a szívünk mindig ide húz haza. Más ezt nem tudja megérteni és a globalizáció, illetve az európai egyesült államok hívei sem ezt az irányt mutatják közösségünknek.
Az olyanok, akik csak a fintorgást, a bulvárt látják ebben a napban, ők azok, akik azt mondják, hogy most kell bármi áron kormányra, hatalomra, húsosfazék közelbe kerülniünk, mert ötven év múlva már nem lesz magyar, aki odajuttatja őket.
Akik tegnap emlékeztek, azok tudják, hogy számunkra a közösség megtartó ereje jelenti a jövő húsosfazekát.
Akik komolyan gondoljuk, tudjuk december 5-e nélkül is, hogy ez a föld az otthonunk, a hazánk, de nem az országunk.