A trianoni békeszerződés aláírásának nyolcvankilencedik évfordulójára emlékeztek Nagyigmándon. A Magyarok Parkjában megjelentek a település egyházi és világi vezetői. Az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek fel szónoknak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1920 június 4-én szét akarták verni a magyarságot. Nem sikerült nekik. Ugyanezzel próbálkoztak a második világháború után és mind a mai napig. Önök ezt még nálam is jobban tudják, hiszen egy olyan országban, egy olyan csonka országban élnek, ahol a nemzetért nem tesznek, hanem elvesznek attól.

Közel 90 esztendeje taposott meg bennünket Európa és adta területeink nagy részét olyan országoknak, melyek közül Ausztrián és Románián kívül már egy sem létezik. Tehát a szerződést kötő felek közül csak Magyarország, a mi anyaországunk áll. Az ország stabilitását azonban ma ugyanazok veszélyeztetik, akik annak idején asszisztáltak az évezredes hagyaték szétrablásához, a határon túlra szakadt nemzetrészek megalázásához. Önök jól tudják kikről beszélek, hiszen emlékezhetünk mind arra a 2004-es népszavazásra, amikor a magyarságot bocsátották áruba a jelenleg is Magyarországot kormányzók.

Ma, itt Nagyigmándon nem az a dolgunk, hogy a múlt sebeit nyalogassuk, hanem elsősorban az, hogy együtt legyünk. Jelezzük, hogy a lelkünkben nincs határ, ugyanúgy, ahogy nagyapáink szívében sem választotta el magyart a magyartól a drótkerítés. A kommunizmus tudom itt is átmosta az agyakat és néhányan lehet meglepődnek, hogy ilyen jól beszélek magyarul. Igen, ez az anyanyelvem. Az apámé is ez volt, a fiamé is az lez. Ha azonban a határon túli magyar közösségek nem részesülnek az önrendelkezés jogos formájával, akkor félő, hogy az unokám odahaza már csak szlovákul fog beszélni. Trianon óta nincsenek tiszteletbe tartva nyelvi jogaink, sőt olykor mind a mai napi veszélyeztetik alapvető emberi jogainkat is. Létezik nálunk is olyan politikai garnitúra, akik a magyarság szavazatain lettek azzá, aki és mégsem képviselik közösségünket. Lemondtak az önrendelkezésről, a benesi dekrétumok rendezéséről, nyelvi jogaink betartatásáról, kárpótlásunkról. Ezek az emberek a jelenben is a felvidéki magyarság csendes holokausztját segítik. Ők azok, akik mikor végre összeáll a magyar egység, megbontják annak támpilléreit.

Önök azzal, hogy e csodás helyen együtt vagyunk, a nemzet egysége mellett teszik le a voksukat. Egyszersmind nevelnek és arra ösztönöznek mindenkit, hogy higgyünk abban, hogy napokon, vagy heteken belül, de elérkezik a Kárpát-medencében egy jobbik világ. Ehhez viszont Önök kellenek. A becsület, az őszinteség és a tenni akarás. Ez alól a felelősség alól nem bújhat ki itt az anyaországban egyikük sem. Nem kenhetjük csupán az általunk megválasztottakra sanyarú sorsunkat. A testvér a testvérért, szomszéd a szomszédért egyaránt felelős, ahogy felvidéki magyar is felelős a magyarországi magyar sorsáért és ha kell szóval, ha kell tettel jövünk Önöknek segíteni, mert június negyedike ezentúl az összetartozás napja kell legyen.

Köszönöm, hogy meghallgattak