2008. március 16., vasárnap


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma nem csak ünnepelni, hanem együtt gondolkodni is jöttünk ide, a Jókai szobor tövébe.

Mit szólna Görgei Artúr, ha tudná Trianonban szétszabdalták az országot, amiért küzdött?

Hogy néznének Kossuth Lajos szemébe az általa megálmodott Duna Menti Köztársaság népei?

Elgondolkodna-e gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke a mai magyar miniszterelnököt látva, akit bizony hamarabb utolérhetünk, mint egy sánta kutyát.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a katonáké, a polgároké és a papoké volt. A csapat a függetlenségért harcolt, olykor a túlerő ellen is. A polgárok, ha tetszik tanár és diák együtt harcolt azért, hogy magyar maradhasson az élet. A papság, a tábori lelkészek a kitartást, a szellemi utánpótlást adták kinek-kinek az anyanyelvén.

Manapság a félmilliós felvidéki magyar csapat hallgat, nem kér önrendelkezést, sem autonómiát. A mai polgár úgy kívánja megtartani magyarságát, hogy csemetéjét idegen iskolába íratja. A magyarellenes szlovák oktatási minisztérium pedig széttiporja a fél lábon álló magyar oktatási rendszerünket. Egyházunkat a jelenben úgy kívánjuk a nemzet számára megőrizni 400 ezer katolikussal, hogy nem kérünk önálló magyar egyházmegyét és nem ütjük akkor sem az asztalt, ha a református javak visszaszolgáltatásásról kell szólni.

Térjünk észhez: MAGYAR AUTONÓMIA, MAGYAR ISKOLA ÉS MAGYAR EGYHÁZMEGYE.

A hétköznap embere a médiából tájékozódik, miközben nem tudja, hogy él-e a szomszédja. Abban viszont biztos, hogy a palesztinok rossz emberek…

Érdekképviseletünk nincs. Elszalasztott a magyar párt nyolc kormányon töltött évet, de ők jól jártak. A közösségért nem tettek, többségük ma is csak magát képviseli. Kimondhatjuk, az MKP politikusainak többsége elárulta választóit.

De, tisztelt ünneplők, van remény. 160 évvel ezelőtt egy közös ügyért összeforrt a Kárpát-medence magyarsága. A forradalom győzött, hiszen vesztes múltat nem, csak reményteli jövendőt ünnepelhetünk minden év márciusának idusán. Ma egy emberként tudja mind a 15 millió magyar, hogy ünnepelnünk és emlékeznünk kell.

Végezetül engedjenek meg néhány személyes, Csemadokot érintő gondolatot. A szervezetünk által képviselt hagyományokat az utóbbi években sokan szét akarták verni. Nem az idegenek, hanem a sajátjaink voltak a rombolók. Egy ember volt, aki erőt adott és mindig lelket öntött belénk, mert érdemes csinálni. Ő néhány hete eltávozott közülünk. Kiss Mihály emlékének is adózunk mai ünnepünkkel.

Köszönöm figyelmüket!

Elhangzott 2008. március 15-én, Komáromban, a Jókai szobor tövében



Alább a baráti média hangja:

http://www.parameter.sk/regio/petheo-az-mkpt-szidta-beszedeben

http://www.bumm.sk/fooldal/1/17149/felvideki-megemlekezesek-kepriport.html

http://www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20080317&cl=211437

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó beszéd, igazán hiányzott felvidéki magyar politikából az őszinte, nyílt beszéd!

egeszt írta...

Jó beszéd volt!
Soproni barátaid melletted állnak!!!

Névtelen írta...

Kedves Attila! Minden elismerésem az Öné! Ilyen emberekből kéne több ide, de úgyanúgy Magyarországra is!!! Maradjon ilyen nyílt és őszinte - csak attól félek, hogy a megalkuvó, semmittevő TÖMEG lefogja hengerelni...
Segíteném, ha tudnám, hogyan.
Üdv, László