A mártír kommunizmusa

Történt, hogy egy intézmény igazgatója, egyenként dugott maga fogalmazta nyilatkozatot alkalmazottai orra alá és gyengéd ráhatással - miután néhány nálánál képzettebb alkalmazottjától megvált - aláíratta velük azt. A nyilatkozat az ő fényezéséről szólt. Ezt az embert, akinek mellesleg pozíciójához kellő képesítése nem volt, tudniillik, ki akarták rúgni. Ugyanúgy akarták kirúgni őt, ahogy elődjét távolították el. Hősünk nem ijedt meg. Tudjuk, egy eb sem fél, amíg gazdája kezét olykor megnyalhatja. Ez ad neki biztonságot. Emberünk azért sem ijedt meg, mert akkor még csak vélt kirúgása utáni huppanását már korábban biztosította. A nyár elején ugyanis már néhány kilométerrel arrébb állást ajánlottak és készítettek neki.
De, ez nem lehetett elegendő. Kiderült ugyanis, hogy vértanúnk a szlovák többség áldozatává kíván lenni. Ehhez hozzásegítette őt lassú, de biztos építgetéssel a szlovákiai magyar nyelvű média. Amely egyébként liberális és ebből kifolyólag nem szokása, hogy magát jobboldali, nemzeti-konzervatív érzelmű atyafiakat ajnározzon. Most mégis ezt tette. A honfi minden lépését és mellélépését árgus szemekkel figyelte, hírt adott és ferdített.
A nemzet megmentője pedig egy résnyire nyitva hagyott szekrényajtón keresztül magára rántott egy politikai csontvázat. Későn tette, hiszen a csontvázon már egy centinyi olyan felület nem maradt, amit a hozzá hasonlók nem rágtak volna meg. (A közösség anyagi kárpótlásának lehetősége ez esetben már elúszott néhány éve, viszont a bocsánatkérés az még elvárható.) Ezzel a csontvázzal addig üzekedett alanyunk, amíg mindenki azt nem kezdte hinni, hogy él a derék túlvilági. Bizony néhány szervezet is bedőlt és át is vágatott kellőképpen.
Eljött az ősz, a nagy döntések pillanata. Intézményvezetőnk megmérettetett, és könnyűnek találtatott. Nem a kokárda, vagy a dolmány rántotta felebarátunkat a mélybe, hanem saját balgasága és hiúsága.
Ezután minden normális leköszönő vezér veszi a munkakönyvét, kényelmesen elhelyezkedik odahaza az olvasólámpa alá tolt fotelban és csendesen művelődik, amíg nem csörren a telefonja, hogy itt az évkezdet, gyere, tiéd a következő szék. Nem ez történt.
A sajtó hecckampánya tovább burjánzott. A leginkább az egyre zsugorodó olvasótáborral vert egyetlen napilap, magával versenyezve tájékoztat. Félre. (az itteni összefüggéseket is megérné kibogozni...).
No, de az egykori alkalmazottak gondolnak egyet a demagógiát és a félrevezetést megelégelve, egy kulturált nyilatkozatott küldenek a független sajtóorgánumnak. Ezek a csupán magyar közösségünktől függetlenedett médiacsászárok böcsülettel meg is jelentetik azt csütörtökön. Elrejtve a lap nyolcadik oldalán. Ennél már csak az lett volna nagyobb kegy a média zsoldosaitól, ha folytatásokban öt szavas apróhirdetésekben adták volna közre a munkaközösség gondolatait.
Pénteken az exführer az előzőnapi írástól elbódulva úgy rohant be korábbi tetteinek helyszínére, mit anno jó Zrínyi Miklós kifelé tette azt. Üvöltött, röfögött és fennhangon fenyegette korábbi alkalmazottait. Ezután, akiket nem lelt ott, azokat szép sorjában feltárcsázta és hasonlóan felebaráti hangnemben harsogva fenyegette őket, akik már állásukat talán nem, csak magukat és családjuk boldogulását féltik.
Na, ezzel a tettével még azok előtt is nevetségessé tette magát boldogult direktor, akik korábban hittek neki. A helyi értelmiségben pedig csak megerősödhet a pallérozott elme gondolata: "aki embernek hitvány, az magyarnak is az".

(Értem az alkalmazottakat. Fenti soraimat elolvasva már én is félek. Habár engem ezek/ők már többször megfenyegettek.)