2010. február 26., péntek

Önkormányzati ültünk

Programpont módosításánál kértem, hogy kerüljön a napirendek közé egy olyan pont melyben Hortai Éva alpolgármester nő visszahívásáról szavazunk. Ezt a testületből 8 képviselő támogatta, 6 tartózkodott, 2 ellenezte és 3 nem szavazott.
Interpellációmban felhívtam a figyelmet arra, hogy a Nádor utca elején a Kormorán mellett lévő kampány víznyelő mellett süllyed az útburkolat, illetve a házak alá ömlik a víz, sőt az elektromos vezetékek sem biztonságosak, hiszen a földből kilógnak. A volt játéküzlettel átellenben süppedős, gödrös a szintén polgármesteri kampány részeként felújított útburkolat. Mindkettőre 5 év garanciát ír elő a törvény, mégsem lép a város. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a megyei választások során Hortai Éva által kampánytémává silányított kétnyelvű településjelző táblák kérdése sem megoldott még és kérdeztem, hogy mikor kerül kétnyelvű városrészt jelző tábla a csatolt településeink elé. A hivatalvezető egyik kérdésre sem tudott megnyugtató választ adni. A Com-media kft. igazgatója sajnos újra nem jelent meg az ülésen, holott megint mulasztáson kaptuk, ugyanis a cégbírósági bejegyzés interneten fellelhető változatában több éves adatok szerepelnek, így tulajdonképpen még mindig olyanok vannak hivatalosan a felügyelő tanácsban, akik közül van, aki már nyolc esztendeje nem tagja az önkormányzatnak.
Birkus Péter felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a Munka utcai alapiskola szigetelésére kiírt versenypályázat valami okból kifolyólag csúszik. A legjobb árat kiválasztották és ez a versenyző a bizottság kérésére tudatta a beépítendő anyagok minőségét is, melyet megfelelőnek talált a bizottság. Ennek ellenére nincs hirdetve győztes, a magyar iskola javítása pedig késik, a munka nem kezdődhet.
Győrfy László szerint a város az állami lakásépítési alapból épített lakásokat, azaz a hitelt a város hitelekből törleszti. A terjesztő hivatalvezető megeshet, hogy anno félrevezette a testületet. A hivatalvezető azt válaszolta, hogy minden bizottságon átment az anyag, így a Győrfy vezette pénzügyin is. A pénzügyi bizottság a költségvetési vitában hivatal által terjesztett költségvetés tervezetet nem támogatta, mert észlelte és felhívta a figyelmet a problémákra. Határozatot terjesztett be a szociális lakások kapcsán, miszerint, ha abból pénzből, amit a lakosok befizettek, azt akarjuk, hogy abból legyen törlesztve a hitel, csak úgy lehet megoldani, ha a hitelre befolyó összeget nem használjuk fel másra, hanem plusszos költségvetést hagyunk jóvá…a pénzügyi operációkra szánt pénzből…
Andruskó szerint 25-en felelünk a városért, meg kell mondani, hogy ki felel a város tisztaságáért. Nem kell mindenben negatívumokat keresni – mondta arra reagálva, hogy sajnos egyre koszosabb a városunk.
Dél-Komáromban van egy olyan általános érvényű rendelet, amellyel a város dotálja az ott letelepedni szándékozó helybélieket jegyezte meg Novák Tamás. Nálunk itt nincs hasonló kezdeményezés. Csak szociális lakásokat dotálunk a többi adófizető pénzéből, jegyzem meg csendesen.
A kulturális dotációk kapcsán Keszegh Béla képviselő a Concordia ruhavásárlási támogatásást nem kívánta támogatni. Olyan rendezvényeket támogatott volna, melyek még nem bizonyítottak a városban. Hortai Éva a programpont levonását javasolja. Keszegh Béla sajnos felkapta a vizet egy kósza gondolatomon, mikor jeleztem, hogy csak az állami szerveknél szokás olyan rendezvényeket, olyan hírportálokat támogatni, amelyek még korábban nem léteztek, így bizonyítani sem tudtak. Ő azzal állt elő, hogy magam, mint érintett Csemadokos a Concordia mellett lobbiztam, holott magam is szervezek fiataloknak rendezvényeket, ezért nem érti, miért nem támogatom az újat. Csupán azt felejtette el az MKP frakcióból egy másik párt alakulása után hirtelen kiugrott képviselő társam, hogy mi ezt nem állami vagy önkormányzati pénzekből tesszük, hanem szponzori támogatásokból, illetve saját önkéntes munkánkat ingyen és bérmentve fordítva a rendezvény sikerére. (Itt jelzem sokadszor, hogy egyébként a Csemadok elnökségért sem jár egy fillérnyi térítés, bárhogy próbálták egyesek ezt sugallni korábban.)
A városgyilkos parkoló rendszer vitáját Horváth Kornél kezdte, aki kérte, hogy a főellenőr mélyrehatóan vizsgálja át a parkolási rendszer 2009-es évét. Ezt a testület elfogadta.
Birkus Péter szintén határozati javaslattal élt parkolás ügyben. Arra kérte a jelenlévőket, hogy becsületbeli nyilatkozatot írjon alá minden testületi tag és a polgármester, hogy sem maga, sem közeli hozzátartozója nem tulajdonos a kft-ben, nem csendestárs a cégben. Ezt a kezdeményező visszavonta és egyénenként fogja aláíratni a testület és a hivatal vezetésének tagjaival….remélem. Győrfy szerint van egy rossz parkolási rendszer. A pillanatnyi helyzet, hogy a parkolási rendszert üzemeltető magántársaság több pénzt szeretne látni, a városnak 25%-ka van belőle, és ebből fizetjük a rendőröket, stb. Mindenkinek nem lehet jó, legalább a többségnek legyen jó – de ez a mai rendszer senkinek sem jó. A városunkat élhetővé kell tenni. A papucs tartja leginkább távol az embereket a belvárostól. A lakosok és a turisták a hatalom arroganciájával találkoznak…a hatalom rossz törvényt hoz, azt erővel betartatja. Másutt a járdák kiépítését is a sétálók igényeik szerint teszik. Projektoros vetítéssel támasztotta alá azt a határozati javaslatát, amelyben azt kérte, hogy tiltsuk meg a kerékbilincsek rakását. (Ezt a testület elfogadta, ahogy azt is, hogy ne történhessen meg a parkolási díjak emelése, a parkolási zónák kiterjesztése a városban. A parkolás első 30 percének ingyenessé tételét is megszavaztuk.) A Győrfy beszámolójának szóló taps nem volt jogos a polgármester szerint, hiszen olyan képviselő számolt be, aki régóta képviselő, így tisztában kellene lennie néhány dologgal. Nem volt korrekt az összeállítás B. Tibor szerint. Vannak olyan dolgok, melyeket meg kell változtatni, de nem úgy hogy populistán legyen a dolog (próbálom szó szerint citálni koszorús szónokunkat). Régi dolgokat nem idézett, melyeket a testület hozott, mondta értelmezhetetlen monológjában a polgármester. Szerinte definiálni kell, hogy mik a problémák, és jelezte,. Hogy általános érvényű rendelettel nem lehet szlovák törvényeket felülírni. A belügy dolgozott ki egy törvénytervezetet, amit a kormánytöbbség fogadott el, hárította át a felelősséget felebarátaira a mi Tiborunk. A nagyobb mozgástérről kell beszélni, de ez nem a kerékbilincsről szól. A vállalkozókat rosszul érinti a lezárás, ez hozta tulajdonképpen a rendszert. Ha segíteni akarnak magukon, akkor konkrét problémákat kell megfogalmazni. A helyszíni bírság a város kasszájába folyik, tehát, aki nem fizeti be, az a városi kasszától veszi el a pénzt - fejezte be hosszúra sikeredett mondandóját a kisebb beszédtechnikai hiányosságokkal küszködő, ám önálló véleményét huncutul rejtegető városvezető.
Sebő Zsolt felszólalásásban rámutatott arra, hogy megéri megnézni az Európa Szálló előtti területet, hogy ott miképpen parkolnak az autók a járdán.
Saját hibánk Novák Tamás szerint, hogy írásbeli javaslatot nem tudtunk megfogalmazni. Az alkotmánybíróság elvette a törvényi felhatalmazás. 9/2009-es törvény.
A cél az volt, hogy gyalogzónákkal védjük a történelmi belvárost Hortai Éva szerint, tehát ez így lett elkészítve a parkolási rendszer. Stubendek László egy órányi ingyenes parkolást biztosítana (ezt a testület elvetette). Jelezte, hogy a közelmúltban előfordult, hogy a mentő 10 percet várakozott, mert nem tudott bejutni a belvárosba egy beteghez. Andruskó Imre manipulatív módon pozsonyi példát hozott, mikor barátai autóját elszállították, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy azok tilosban álltak. Egy jelenlévő kérdésére ismerte be tévedését.
A polgármester többször érezte szükségét annak, hogy magánszámmal szakítsa meg a képviselői hozzászólásokat, építő jellegű véleményeket. Jelzem, hogy kis gyakorlással talán egy sanzon eléneklésével nagyobb sikert arathatna füstös éjszakai lokálokban.
Magam felszólalásomban elmondtam, hogy benne voltam a versenytárgyalási bizottságban, mikor az elénk tárt versenyzők közül a legkedvezőbb ajánlatra bólintottunk rá. Elmondtam, hogy a szerződés-tervezetet is láttuk, amit viszont jogi végzettség híján nem véleményezhettünk. Később meglehetősen hosszú ideig tartott a szerződésbe való betekintés lehetősége, amelyre egy zárt ülésen került sor, ahol árgus szemek figyeltek bennünket. Elmondtam, hogy ez a parkolási rendszer megöli a várost, ezért meg kellene szüntetni de-bár Andruskó pilátusi módon erre kapacitált bennünket- nem fogok egyelőre ilyen természetű határozattal előállni.
Az ülésteremben egyébként megjelent egy tucat lakos. Közülük néhányan fel is szólaltak és komplex megoldást sürgettek. Bejárhatóvá kell tenni a belvárost. Jelezték, ahol le tudnak parkolni az üzlet előtt ott a többszörösét tudja produkálni a bolt, mint a belvárosban. Nincs időnk várni és könyörögni a képviselőknek, mi nem kértük senkitől, hogy legyen képviselő, ők dobálnak négy évente szórólapot a postaládáinkba, ők vannak értünk-mondta az egyik tulajdonos.
A parkolási társaság képviselője szerint a cég biztosított minden mentőnek és tűzoltó autónak a belvárosban belépő kártyát, de sajnos elfelejtette azt mondani, hogy természetesen utánajár, hogy miként eshetett meg ez a dolog. Naponta 20 papucsot tesznek ők fel. A fizetési rend 400 autót érint, ebből 20-at tudunk csak megbüntetni mondta. A várost semmi költség nem terheli, a rendszer kialakítását is a társaság fedezi. A város az ő fotóik alapján este üres. Amikor nem volt papucsozás, 50-60%-kal esett vissza a város bevétele.

(a helyesírási hibákért elnézést, ha vannak, maholnap javítom)

2010. február 23., kedd




Ahogy ígértem, kicammogtunk Balázzsal a Klapka térre. Kb. 300-an voltunk, ebből saccra 200 egyetemista...a 2000-ből. Sajnálatosan kevés!
Kezdetnek azonban nem rossz! Rendkívül sok rendőr és nagyon sok újságíró volt. Köztük valami szívárványszín gyanús SNS ifjúsági ütődött is ott kínlódott egy kamerával. A hangulat egyébként inkább hasonlított egy lélektelen "felnőtt" akcióhoz, mint egy egyetemista megmozduláshoz. Egy nyamvadt fütty, vagy bekiabálás, vagy fujjolás nem volt. Emóciók nélkül folyt a rendezvény, holott egy kőkemény érzelmekkel átszőtt ügyről van szó. A szónokok jók voltak, főképp a hölgy beszéde tetszett.

Felháborító volt, hogy egy demokratikus államban, egy békés tüntetésen, amit ráadásul be is jelentettek, a rendőrök a csendes demonstrálókat igazoltatják minden ok nélkül. Mikor ezt szóvá tettem a rendőrnek-aki egyébként korrekt volt-azt mondta, hogy mindenütt jogukban áll igazoltatni. Jeleztem neki, hogy 3 méterrel arrébb az elfuserált kamerás gyerek provokálja az embereket, így érthetetlen, hogy miért a magyar zászlós srácot kell igazoltatnia és az adatait felírnia, csak vállat vont. Különben jónéhány civil ruhással összefutottam azok közül, akik a Száll a hír nyelvtörvény ellenes megmozdulásunkon őrködtek még augusztusban.

Egy szó, mint száz, a kezdeményezés jó. Az, hogy egy internetes portál megpróbálta kisajátítani magának a rendezvényt, az rossz és erre vigyázniuk kell a szervezőknek.

Érdekes tanulsága a napnak, hogy a talán két legolvasottabb felvidéki magyar internetes hírportál csak ennyi fiatalt tud megszólítani a nyelvtörvény ellen. Óriási a közöny az egyetemisták részéről. Óriási a közöny a szlovákiai magyar társadalomban.

Itt pedig rögtön a politikára kanyarodhatnánk egy teljesen (?) "civil" megmozdulás kapcsán. A megosztás nem kedvez a hazai légkörnek. Az emberek kezdenek beleunni ebbe a katyvaszba és nem érdekli őket a pénzkereseten kívül más. Természetes számukra, hogy magyarok. Még mindig nem drukkolnak a Slovannak a Fradi, vagy a DAC ellenébe. Szeretik, ha Priskin a magyar himnuszt énekli a kezdőkörben. De! Amit ennél is jobban szeretnek, ha el tudnak menni nyaralni a családjukkal anélkül, hogy a hitel törlesztésén kellene, hogy járjon az eszük.

(Itt jut eszembe, hogy odajött hozzám egy "őscsemadokos" a rendezvény végén és arra kért, hogy szóljak a rendezőknek, hogy ne mondják legközelebb azt, hogy himnusz, mert az bántja a szlovákokat és, hogy ez az ország himnusza. Mondjanak inkább nemzeti imádságot szerinte. Mert minek provokálni. Na, itt a baj! Ott, hogy sajnos kódolva lett a szüleinkbe, nagyszüleinkbe az, hogy a saját árnyékuktól is féljenek. Még attól is féljenek, hogy kimondják, hogy ez a magyar nemzet, azaz, az én himnuszom? Mi a fene van itt? Mit csináltak nagyuraim ezzel a felvidéki magyar nemzetrésszel? Milyen érdekek vezérlik a teljes lehülyítést? A gazdasági ellehetetlenítésünket? Miért nem tesznek ez ellen? Miért nézték ezt tétlenül a rendszerváltoztatás óta eltelt 20 évben?)

Egyszóval: a mi színünk még mindig a piros-fehér-zöld és nem a narancssárga!