2008. március 27., csütörtök

2008. március 16., vasárnap


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma nem csak ünnepelni, hanem együtt gondolkodni is jöttünk ide, a Jókai szobor tövébe.

Mit szólna Görgei Artúr, ha tudná Trianonban szétszabdalták az országot, amiért küzdött?

Hogy néznének Kossuth Lajos szemébe az általa megálmodott Duna Menti Köztársaság népei?

Elgondolkodna-e gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke a mai magyar miniszterelnököt látva, akit bizony hamarabb utolérhetünk, mint egy sánta kutyát.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a katonáké, a polgároké és a papoké volt. A csapat a függetlenségért harcolt, olykor a túlerő ellen is. A polgárok, ha tetszik tanár és diák együtt harcolt azért, hogy magyar maradhasson az élet. A papság, a tábori lelkészek a kitartást, a szellemi utánpótlást adták kinek-kinek az anyanyelvén.

Manapság a félmilliós felvidéki magyar csapat hallgat, nem kér önrendelkezést, sem autonómiát. A mai polgár úgy kívánja megtartani magyarságát, hogy csemetéjét idegen iskolába íratja. A magyarellenes szlovák oktatási minisztérium pedig széttiporja a fél lábon álló magyar oktatási rendszerünket. Egyházunkat a jelenben úgy kívánjuk a nemzet számára megőrizni 400 ezer katolikussal, hogy nem kérünk önálló magyar egyházmegyét és nem ütjük akkor sem az asztalt, ha a református javak visszaszolgáltatásásról kell szólni.

Térjünk észhez: MAGYAR AUTONÓMIA, MAGYAR ISKOLA ÉS MAGYAR EGYHÁZMEGYE.

A hétköznap embere a médiából tájékozódik, miközben nem tudja, hogy él-e a szomszédja. Abban viszont biztos, hogy a palesztinok rossz emberek…

Érdekképviseletünk nincs. Elszalasztott a magyar párt nyolc kormányon töltött évet, de ők jól jártak. A közösségért nem tettek, többségük ma is csak magát képviseli. Kimondhatjuk, az MKP politikusainak többsége elárulta választóit.

De, tisztelt ünneplők, van remény. 160 évvel ezelőtt egy közös ügyért összeforrt a Kárpát-medence magyarsága. A forradalom győzött, hiszen vesztes múltat nem, csak reményteli jövendőt ünnepelhetünk minden év márciusának idusán. Ma egy emberként tudja mind a 15 millió magyar, hogy ünnepelnünk és emlékeznünk kell.

Végezetül engedjenek meg néhány személyes, Csemadokot érintő gondolatot. A szervezetünk által képviselt hagyományokat az utóbbi években sokan szét akarták verni. Nem az idegenek, hanem a sajátjaink voltak a rombolók. Egy ember volt, aki erőt adott és mindig lelket öntött belénk, mert érdemes csinálni. Ő néhány hete eltávozott közülünk. Kiss Mihály emlékének is adózunk mai ünnepünkkel.

Köszönöm figyelmüket!

Elhangzott 2008. március 15-én, Komáromban, a Jókai szobor tövében



Alább a baráti média hangja:

http://www.parameter.sk/regio/petheo-az-mkpt-szidta-beszedeben

http://www.bumm.sk/fooldal/1/17149/felvideki-megemlekezesek-kepriport.html

http://www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20080317&cl=211437