Ébresztő!

2007 tavaszán úgy látszott, hogy valami elindul a Magyar Koalíció Pártján belül. A pártot elérte a megújulás szele. Az, amire az utca embere már nagyon várt. Csáky Pál személye ígéretesnek tűnt, annak ellenére, hogy személyével kapcsolatban is merültek fel kérdések. A félmilliós magyar közösség elsősorban a megújulást áhította. Ezzel szemben a csapat állománya a régi, a munkamódszerek nem változtak, és a képviseltekhez való hozzáállás is a régi maradt.

Ezt tetézi még az a tény, hogy az MKP parlamenti képviselőinek jól körülírható csoportja mögött valaki áll. Ez az őket mozgató valószínűsíthetően gazdasági kör a lassú bomlasztás módszerét választotta. Ugyanazt, amit annak idején a Bugár Béla nevével fémjelzett párt hirdetett, a kis lépések politikáját. Ebbe a módszerbe már egy nemzeti közösség bukott kis híján bele.

Van azért eredménye is a magyar párt politizálásának. Ez lenne a komáromi Selye Egyetem létrejötte. Egy olyan egyetem, ahol sokak szerint a politikum uralkodik a szakmaiság és a tudományosság felett. Az egyetem diákjai pedig értéktelen diplomát és megkérdőjelezhető tudásanyagot kapnak. Azon a szlovákiai magyar egyetemen, ahol a bölcsödétől az egyetemig való színvonalas továbbtanulás feltételeit kellene megteremteni. Ördögi kör. A magyar iskoláért nem harcol senki, status quo-ról beszélnek. (Egy ismerősöm mondta egyszer, ha nem tudsz valamit, használj idegen szavakat.) A mi esetünkben viszont ilyen nincs. Csak magyar nyelvű oktatás létezhet magyar tankönyvekből és magyar tanárok szájából. Nincs alku. Nincs status quo.

Itt egy újabb felelőtlenül kezelt téma kapcsolódik a történethez. Ez a magyarság fogyatkozó lélekszáma. Amiről sokszor sokan beszélnek. Van olyan parlamenti képviselő, aki magyar iskola bezárásának lehetőségét is felvetette. Tehát az egyetemhez, a tanárképzéshez gyerekekre van szükség, akik koptathatják majd az iskolapadot. Fiatalok kellenek, akik sok-sok gyermeket vállalnak. Ehhez viszont lakás és jó munkahely kell. Ipari létesítmények. Olyan kórházak, ahol szívesen szülnek az anyák. De mindenekfelett egy hosszútávon tervezhető stabil egzisztenciális háttér.

Magyarul: tervezhető élet és jó fizetés. Nem forintban kapott alamizsna és egy néhány év múlva továbbköltöző gyár. Itt lett volna a lehetőség, vagyis a nyolcévnyi kormányzati szerepvállalás magában hordozta a lehetőségét annak, hogy képviseletünk megalapozza az élhetőbb élet feltételeit az ország déli részein. Ne feledjük, hogy a ma felnőtté válók generációja a korabeli csehszlovákiai „bébi bumm” szülötte. A Husák gyerekek. Azok, akik miatt már például Csehországban vakaróznak néhány városban, ahol iskolákat, óvodákat zártak be. Ugyanis új iskolát építeni és azt beindítani nehéz és költséges. Ugyanúgy nehéz a pályaelhagyó (elbocsátott) pedagógusokat visszacsalni a katedrára. Az értékes diplomával rendelkező, jó tanár, aki a versenyszféra levegőjébe, fizetésébe beleszagolt sosem megy majd vissza tanítani.

A felvidéki magyar oktatás és az ifjúság helyzete veti fel az újabb problémát. A politikai élet nem rendelkezik jó utánpótlással. Tehát nincs minőségi káder. Egyébként a szlovákiai magyar politizálók nem is törekszenek arra, hogy utánpótlást neveljenek. Ez csupán a szavak szintjén létezik. Előfordul néhol egy-egy díszpinty, aki pályázati pénzekért, jó fizetésekért cserében kirakatba kerül. De, hogy egy barátom sarkos véleményét idézzem: ”Egy kuplerájba nem kell tudós”. Aki szakmailag megfelelő és erkölcsileg tiszta, arra nincs szükség, mert veszélyt jelenthet azokra nézve, akik többsége csupán jól fizető állásnak tekintik a politikai pályát, az érdekképviseletet.

Itt be is zárul a kör. Hiszen lehet vizionálni arról, hogy ezután belső választásokat tartunk és nem egy zárt elnökség fogja meghatározni, hogy ki alkossa a felvidéki magyarság parlamenti képviselőinek derékhadát. Felesleges. A sorokat zárni fogják azok, akik bizniszt látnak ebben. Illetve a sorok már maguktól záródtak, hiszen nincs az az ember, aki a választásokat „nyerető” gazdasági lobbival fel tudja venni a versenyt. A módszereik a normális emberek kedvét már most elvették a politizálástól, a közéleti szerepvállalástól. Az egyszeri ember meg kiábrándultságában vagy nem járul az urnához, vagy szlovák pártra adja majd a voksát. Valakiknek, lehet, hogy éppen ez az érdeke…

Egy élhetőbb jövő érdekében

A demokrácia, egy furcsa szüleménye az emberiségnek. Itt mindig annak van igaza, aki a szavazófülke magányában ikszel, karikáz, egyszóval szavaz. A politika pedig egy olyan játszma, amiben annak művelőinek elsődleges célja, hogy megszerezzék ezeket a szavazatokat és a hatalom közelébe kerüljenek. A politikát művelők feladata az lenne, hogy hatalomra kerülve segítsék előre a sajátjaikat. Tájainkon – az erősen manipulált közhiedelem szerint – a politika nem a hatalom, hanem az anyagi javak megszerzésének a legfőbb eszközévé vált. A sok bába között pedig gyakorta elvész a gyermek.

Fontosnak tartottam a fentieket előre bocsátva megosztani a kedves olvasóval, mert e néhány sor segíthet a probléma megoldásában.

A saját országának határain túlra szorult nemzeti közösségek helyzete specifikus e téren is. Hiszen, esetünkben, idehaza adott a 10-11 százaléknyi szavazóbázis, aminek teljes elvesztéséhez óriás tuloknak kell lenni. E jelzőt azonban úgy tűnik, hogy a jövő évben esedékes megyei, majd az azt követő parlamenti és önkormányzati választások alkalmával nagyon könnyen önmagunkra aggathatjuk, ha nem figyelünk.

Az előző választások mind-mind tanulságokat hordoztak magukban. Ezeket azonban sem nyíltan, sem saját berkein belül senki sem elemezte, vagy értékelte. Szavak szintjén elhangzott, hogy 50 000 szavazatot veszített a magyar párt Felvidéken, de senki sem tett/tesz semmit annak érdekében, hogy visszaédesgessük a sajátjainkat. Politikusaink sajnos felelőtlennek tűnnek, olykor rendkívül lustának. A történet, a magabiztos és magát a kisembert semmibe vevő retorika már az előző esztendőkben elkezdődött. Kormányon töltött évek alatt néhányan úgy viselkedtek, mintha élet és halál urai lennének. Gyakran azzá is váltak. A párt felső vezetése teljesen elszakadt a jelentől és az emberek tényleges igényeitől. Nem tudták igazán eltalálni sosem az emberek tényleges óhaját, ugyanis jószerével csupán a választási kampányok idején jártak köztük. Az egyszerűbb megoldást választották. Egy erős gazdasági hátszél és az egyetlen szlovákiai magyar napilap segítségével saját gondolatvilágukat kezdték ráhúzni a felvidéki magyar átlagra. Ez ahhoz vezetett, hogy, mint azt már fentebb említettem, a magyarok között vesztett a népszerűségéből a párt és, hogy megerősítést nyerjenek e gondolatok, az Új Szó olvasótábora is megcsappant. A lap esetében nagyon sokan átálltak a félbulvár szlovák lapokra és nem lenne számomra meglepő, ha a több ezer szavazat is szlovák zsebekbe vándorolt volna. Hiszen ők arról beszélnek, ami a polgárokat érdekli, ami esetenként megvalósítható és nekik imponál.

Mi pedig sem megyei (Nyitra megye) sem országos szinten nem alkottunk olyat, ami ténylegesen megnyerte volna a polgárok bizalmát. A politika egy olyan verseny, ahol nem elég sokszor és sokat ígérni, ha hosszútávon felszínen kívánunk maradni, hanem teljesíteni is kell. Az egyszeri embert csak ideig-óráig érdeklik a Benes-dekrétumok és a nevesítetlen földek. Sőt, a végszükség esetén magunk által előhúzott szlovák-magyar kártya is kezd elkopni. Az embereket saját és szűkebb környezetük életszínvonalának emelése érdekli. Legyen szó jobb munkahelyről, magasabb fizetésről, élhetőbb lakókörnyezetről, több pihenésről. Rendkívül könnyűnek és visszatetszőnek tűnhet az elvekről való papolást hallgatnia egy olyan embernek, aki vagy napi egzisztenciális gondokkal küzd, vagy tizenkét órázik valamelyik határ menti ipari parkban, hogy hazavigyen 12 ezer koronát. Politikusaink jelentős része évek óta parlamenti képviselőként keresi a kenyerét, ami havi 8-10-szerese egy értelmiségi, vagy kétkezi munkás havi jövedelmének. Elég gyakori, hogy ezek az emberek elrugaszkodnak az általuk képviseltek gondjaitól, értékrendjétől. Csak kommunikálnak, ahelyett, hogy partnerként beszélnének azokkal, akiket képviselni hivatottak, s akik által pozícióba kerültek.

(folyt.köv.)