2008. május 16., péntek

Központosultunk

Demokratikus centralizmus fogalmát a nálam idősebbek megtapasztalták, magam pedig családom elbeszéléseiből ismerem és könyvekből olvastam róla. Tulajdonképpen annyit jelent a fogalom, hogy létezik egy vízfej, és ennek a vízfejnek áll jogában mindent irányítani. Mindenek ura, sem Istent, sem embert nem ismer és nem becsül, viszont a látszatot megtartva olykor oszt és mosolyog. Ennek a centralizált közegnek mintapéldája a felvidéki magyar közélet. Itt következmények nélkül tehetnek eddig minden azok, akik a vízfejhez szegődtek. Áll a bál állatorvosi lovunk, az MKP háza táján is. Ütik-verik egymást a pénzért szolgává és sajátjuk árulóivá lett nagyok. Fény derült arra, hogy a magát liberálisnak nevező közeg miképpen jutott busás pénzekhez a mai szlovák kultuszminisztérium közösségünknek szánt millióiból. Kristályozódni látszik, hogy mi lett a komáromi hajógyárral, a megyeri tejüzemmel, komáromi kórházunkkal. Rávilágít a mai helyzet arra, hogy mártírt lehet csinálni kirúgott igazgatóból, bukott miniszterből, hiszen abból kreálnak hőst, akiből akarnak. Pénz és média egy kézben összpontosul.

A magyar közösség gazdátlan. Nincs vezetőnk látóhatáron belül. Akik lézengenek széles e hazában sajnos elvesztették a többség bizalmát. Ezt látják is politikusaink. Egymást is utálják, mégis egy akolba tereli őket az a bevétel, melyről egy kétkezi munkás, vagy egy értelmiségi csak álmodhat.

Még arra is képesek lesznek, hogy az őket ajnározó média segítségével új pártot alapítsanak. Megjegyzem, erre megérett már az idő, hiszen azok, akik 1989 eufórikus hangulatában kulcsot csörgettek a tereken tudják, hogy a demokrácia egyik alkotó eleme – a szólásszabadságon túl – a pluralizmus. Viszont az idő egy új generáció számára érkezhetett el, nem korábbi pénzosztókért kiált. Egy következő generáció azonban harakirit követ el, ha belevág ebbe a közösséget előrelendítő „projektbe”. Ismerünk olyat, akit más, pártkatonákétól eltérő véleménye miatt ellehetetlenítettek, megaláztak. Ergo ismét egy tudathasadásos állapot közepébe értünk.

Idén ülik néhányan az MKP 10 éves születésnapját. Az egyszeri ember kívül rekedt ezen az ünnepen. Nem érte, hanem belőle ünnepelnek sajnos. Erősorrendben az Együttélés, az MKDM és az MPP léte jelentette magát a demokráciát az egyesülés előtt, a felvidéki magyar közösségen belül. Ellenőrzés alatt voltak a politizálók. A tömegek nem csak szavazni járultak az urnákhoz, hanem választhattak is. 1998-ban megszűnt a választás lehetősége a felvidéki magyarság számára. Nagyot hibázott ekkor a számomra politikai etalonként tisztelt politikus is.

Nemzeti közösségünkön belül, ha tetszik kisebbségünkön belül, egy kisebbség akarja megmondani azóta, mit és miért csináljunk. Ők, akiket elsodort a közösségi akarat a párt éléről. Ők, aki minden alávaló eszközt felhasználnak, hogy kiszolgálják kenyéradójukat, akár a közösség érdekei ellenében is.

550 ezerből sajnos csupán 10 ezernek van vélt, vagy valós beleszólási joga közös dolgainkba. A maradék egy része pedig lassan ráunt arra, hogy hülyét csináljanak belőle. Legutóbb ötvenezerrel kevesebb magyar nem szavazott mint korábban. Senki nem kapcsolt, hogy fiúk itt baj lehet. Most sem kapcsolnak, csak egymást marják, hogy aztán falanxot alkotva megint szlovák veszélyt kiáltsanak, hogy parlamenti helyeket szerezzenek, új pártot alakítsanak. Közben velünk, az egyszeri emberrel igyekeznek elfeledtetni a nyolc kormányon töltött évet, amikor nem fejlődött egy szemernyit sem a felvidéki magyar ember életminősége.

2008. május 5., hétfő

"Érdekképviseletünk nincs. Elszalasztott a magyar párt nyolc kormányon töltött évet, de ők jól jártak. A közösségért nem tettek, többségük ma is csak magát képviseli. Kimondhatjuk, az MKP politikusainak többsége elárulta választóit."

A fenti, március 15-én elhangzott néhány kiragadott mondatom kapcsán tegnap este behívattak az MKP Komáromi Alapszervezetének elnöksége elé. Nem tudtam, csak vélhettem - mivel írásban senki sem értesített és szóban is csak aznap a helyszínről és időpontról -, hogy mit akrnak. Azután hívattak, hogy a pártból való kizárásomra tettek javaslatot az MKP Járási Etikai Bizottságának és a bizottság már tárgyalta is az ügyemet. Mint egy koncepciós per a kommunizmus idején. Az etikai bizottság egyébként visszadobta a kizárási kérelmet azzal, hogy nincs indok a kizárásomra.
Tegnap megkérdezték, hogy változott-e a véleményem. Mondtam, nem. Nem szokásom alsóneműként, szélfuvallattól függően változtatni a véleményemet. Jelezték, hogy én is ennek a pártnak vagyok a tagja, tehát magamat is kritikával illettem. Ez így van. Kérdezték, hogy ez a Csemadok véleménye-e, kérdeztem, hogy a hírportálján - melyet egyébként több millióval dotált az MKP kormány alatt kultuszminisztérium - minden hír az ő véleményét tükrözi-e. Azt is mondták, hogy a kormányon töltött nyolc év alatt a párt nagyon sokat tett a régiónkért. Mondtam kérdezzék meg az embereket. Duray Miklóst is belekeverte egykori aszisztense és a párt elnöke.
Azt mondta az elnök, hogy ha Simon Zsoltot kizárják, akkor nekem is mennem kell. Tehát, ha ő igazságtalannak tartja Simon kizárását, akkor igazságtalanul mást is ki lehet zárni.
Jeleztem, hogy az emberek közé kellene menniük és nem itt az irodában elbeszélni egymás mellett. Az emberek elégedetlenek, tele a hócipőjük.
Időközben még azt is jegyzőkönyvbe vétette az elnök, hogy elmondtam, nem én szervezem a pátgyűlések határozatképtelenségét, annak ellenére, hogy ezt a látszatot kívánja kelteni az elnök úr. Ugyanis nem vagyok annyira ostoba, hogy Andruskó kezéből kivegyem a pártot és a járási elnök Bastrnák kezébe adjam az újjáalakítást. A párt azért működésképtelen Komáromban, mert ő hibát hibára halmoz. Szégyen, ha az az egyetlen motivációja a tagság felé, hogy május 23-án gyertek el, mert különben feloszlik a párt.
Végezetül, bár erről jelenlétemben nem szavazott az elnökség, az elnök jelezte, hogy újra kizárásra javasolnak.
Korrekt beszélgetés volt.
Köszönöm azoknak, akik nem voltak ellenem az elnökségben. Azoknak is, akik a pártért tenni akarnak és elzárkóznak a boszorkányüldözés elől.


Komáromban még mindig ez az álláspont a nyolc év kormányzati szereppel kapcsolatban