2007. november 30., péntek
"Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép."
2007. november 26., hétfő
2007. november 21., szerda
Ülésezett a komáromi képviselő-testület (november 15.)
A pozitív hangulatú ülést a később érkező polgármester távollétében az alpolgármester nő nyitotta meg. Az interpellációk Győrfy László javaslatára ezúttal kérdéseket is tartalmazhattak. Ezek között a pénzügyi bizottság elnöke hiányolta a testületi ülés anyagából a pénzügyi bizottság anyagát. Horváth Kornél képviselő nehezményezte, hogy az interneten nem jelenítették meg az ülés programpontjait, ezért az eredeti program szerinti ülésmenetről kért szavazást. Jómagam, immár ötödik éve a kétnyelvű jegyzőkönyveket hiányoltam (az 50 esztendő múlva kutatók számára „világos” lesz, hogy Komáromban minden képviselő szlovák anyanyelvű volt, hiszen ezen a nyelven szólt hozzá a kérdésekhez), illetve felhívtam a figyelmet arra a tényre, hogy a testületi ülések hanganyagát még mindig nem adják ki a képviselőknek és ezt sem szóban, sem írásban nem indokolták, annak ellenére, hogy a korábbi önkormányzati ülésen már ebben a tárgyban kérdést intéztem a hivatalvezetőhöz.
A városi autóbusz közlekedés közbeszerzési eljárásának kapcsán a város két társaságot szólított meg (Paksi és SAD). Határidőre csupán az SAD nyújtott be javaslatot, de az alpolgármester beszámolója alapján sajnos nem teljesítette a feltételeket (itt az autóbuszok élettartamára vonatkozó paraméterekkel adódtak gondjaik). Az ügyben új eljárás kezdődik. A testület egyébként pozitív irányelveket szabott, melyek alapul szolgálnak majd egy jó városi tömegközlekedés kialakításához.
A főellenőr hiányosságokat talált a Com-Média működésében, amit az igazgató ígérete szerint a következőkben orvosolni fognak. Szankciót a mulasztás miatt senki sem javasolt.
A szociális-egészségügyi és lakásbizottság elnökének beszámolójából kitűnt, hogy a város felkészült lakosai alapvető szociális igényeinek ellátására.
A városatyák Hodek Dávid és Bertók Tibor részére szavaztak meg, immár hagyományosan ösztöndíjat.
Az ülésen elhangzott, hogy jövőben a képviselők jónak látnák, ha a város nem csak a diáklétszám, hanem a teljesítmény alapján dotálnák a városi fenntartású iskolákat.
A vagyonjogi ügyeknél került sor, Sánta Béla interpretálásában a GAMOTA – agro, s.r.o kérvényének tárgyalására. Azok, akik korábban tüzet – vizet kiáltottak, mikor én egy szintén munkahelyeket teremteni szándékozó osztrák cég javára történő telekeladást 2,5 euróért javasoltam (5 eurós vételárat és feltételeket szabott a grémium), most hallgattak. Az említett cég, amely Szlovákia egyik legjobb agrárvállalkozása,
Felvetettem, hogy az egyenlő elbánás elvét követve az agrárvállalkozásnak sem illene olcsóbban eladni a területet, ezért szívem szerint javasolnám e helyütt is a 2,5 eurót. Az ülést vezető ezután többször megkísérelte a szót belémfojtani (gondolom, hogy nehogy határozati javaslattal éljek az árat illetően)…sikertelenül.
Az eredetileg feltüntetett eladási ár megszavaztatott! A területet a vállalat csak adott célra használhatja és a városnak abban az esetben, amennyiben el kívánja a kft adni, elővásárlási joga van a területre ugyanezen az áron. (E kitételek képviselőtársaim közül néhányat hozzásegíttettek a döntéshez.)
A város egyik legtehetősebb vállalkozása 12 korona/négyzetméter áron jutott az általa több éve ingyen használt földekhez.
Sánta Béla vezetésével a hivatal tényeket hallgatott el a képviselők elől. Dezinformált bennünket. A véletlen hozta, hogy tudomást szereztünk a nemfizetés tényéről, amivel remélem nem teremt Sánta Béla osztályvezető precedenst.
A hivatalnok immáron rövid időn belül másodszor rontja a városháza hitelét (a közelmúltban is a földkérdés bizonyult a gyengéjének).
Sánta Béla nálam megkapta a második sárga lapját!
Az már csak hab volt a tortán, hogy ezután két nyugdíjas hölgy kérvényét vonatta le a beterjesztővel A.Imre, mondván, hogy nehogy “populizmusra” használhassák ezt. Mire is gondolhatott? Az idős asszonyok néhány száz négyzetméternyi földet kívántak megvásárolni maguknak a fent érintett Gamota földektől egy ugrásnyira. A város nekik 418,- Sk/m2 áron kínálta a területet…
Az utolsó pontok egyikében a képviselők választhattak a jobbnál jobb feltételeket kínáló pénzintézetek között, akiknek képviseletében két hölgy folytatott férfias küzdelmet a város kegyeiért. A döntés szerint ezután az OTP Bank kezeli a város pénzügyeit.
2007. november 15., csütörtök
2007. november 11., vasárnap
A mártír kommunizmusa
Történt, hogy egy intézmény igazgatója, egyenként dugott maga fogalmazta nyilatkozatot alkalmazottai orra alá és gyengéd ráhatással - miután néhány nálánál képzettebb alkalmazottjától megvált - aláíratta velük azt. A nyilatkozat az ő fényezéséről szólt. Ezt az embert, akinek mellesleg pozíciójához kellő képesítése nem volt, tudniillik, ki akarták rúgni. Ugyanúgy akarták kirúgni őt, ahogy elődjét távolították el. Hősünk nem ijedt meg. Tudjuk, egy eb sem fél, amíg gazdája kezét olykor megnyalhatja. Ez ad neki biztonságot. Emberünk azért sem ijedt meg, mert akkor még csak vélt kirúgása utáni huppanását már korábban biztosította. A nyár elején ugyanis már néhány kilométerrel arrébb állást ajánlottak és készítettek neki.
De, ez nem lehetett elegendő. Kiderült ugyanis, hogy vértanúnk a szlovák többség áldozatává kíván lenni. Ehhez hozzásegítette őt lassú, de biztos építgetéssel a szlovákiai magyar nyelvű média. Amely egyébként liberális és ebből kifolyólag nem szokása, hogy magát jobboldali, nemzeti-konzervatív érzelmű atyafiakat ajnározzon. Most mégis ezt tette. A honfi minden lépését és mellélépését árgus szemekkel figyelte, hírt adott és ferdített.
A nemzet megmentője pedig egy résnyire nyitva hagyott szekrényajtón keresztül magára rántott egy politikai csontvázat. Későn tette, hiszen a csontvázon már egy centinyi olyan felület nem maradt, amit a hozzá hasonlók nem rágtak volna meg. (A közösség anyagi kárpótlásának lehetősége ez esetben már elúszott néhány éve, viszont a bocsánatkérés az még elvárható.) Ezzel a csontvázzal addig üzekedett alanyunk, amíg mindenki azt nem kezdte hinni, hogy él a derék túlvilági. Bizony néhány szervezet is bedőlt és át is vágatott kellőképpen.
Eljött az ősz, a nagy döntések pillanata. Intézményvezetőnk megmérettetett, és könnyűnek találtatott. Nem a kokárda, vagy a dolmány rántotta felebarátunkat a mélybe, hanem saját balgasága és hiúsága.
Ezután minden normális leköszönő vezér veszi a munkakönyvét, kényelmesen elhelyezkedik odahaza az olvasólámpa alá tolt fotelban és csendesen művelődik, amíg nem csörren a telefonja, hogy itt az évkezdet, gyere, tiéd a következő szék. Nem ez történt.
A sajtó hecckampánya tovább burjánzott. A leginkább az egyre zsugorodó olvasótáborral vert egyetlen napilap, magával versenyezve tájékoztat. Félre. (az itteni összefüggéseket is megérné kibogozni...).
No, de az egykori alkalmazottak gondolnak egyet a demagógiát és a félrevezetést megelégelve, egy kulturált nyilatkozatott küldenek a független sajtóorgánumnak. Ezek a csupán magyar közösségünktől függetlenedett médiacsászárok böcsülettel meg is jelentetik azt csütörtökön. Elrejtve a lap nyolcadik oldalán. Ennél már csak az lett volna nagyobb kegy a média zsoldosaitól, ha folytatásokban öt szavas apróhirdetésekben adták volna közre a munkaközösség gondolatait.
Pénteken az exführer az előzőnapi írástól elbódulva úgy rohant be korábbi tetteinek helyszínére, mit anno jó Zrínyi Miklós kifelé tette azt. Üvöltött, röfögött és fennhangon fenyegette korábbi alkalmazottait. Ezután, akiket nem lelt ott, azokat szép sorjában feltárcsázta és hasonlóan felebaráti hangnemben harsogva fenyegette őket, akik már állásukat talán nem, csak magukat és családjuk boldogulását féltik.
Na, ezzel a tettével még azok előtt is nevetségessé tette magát boldogult direktor, akik korábban hittek neki. A helyi értelmiségben pedig csak megerősödhet a pallérozott elme gondolata: "aki embernek hitvány, az magyarnak is az".
(Értem az alkalmazottakat. Fenti soraimat elolvasva már én is félek. Habár engem ezek/ők már többször megfenyegettek.)
2007. november 2., péntek
Az I. bécsi döntés 1938. november 2-án született és az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország, az első világhábrút lezáró trianoni béke által elvett területeiből visszakapott 11 927 km²-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm Szlovákia) déli részét, benne Kárpátalja déli részével. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. 85 391 szlovák került át a magyar oldalra és kb. 67 000 magyar maradt a szlovák oldalon. A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el.
Térkép:
http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index229.html